Vidékfejlesztési tervek az Olt mentén

2008. november 17., hétfő, Közélet

A vidékfejlesztést célzó Leader-programban való részvételhez szükséges akciócsoport megalakulásáról tárgyaltak csütörtök délután Bodokon hét Olt menti község ― Árkos, Kőröspatak, Gidófalva, Málnás, Sepsibükszád, Mikóújfalu, Bodok ― vezetői, vállalkozók és civil szervezetek képviselői. Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke a találkozón hangsúlyozta: a többek között turisztikai fejlesztésekre is alkalmas programban kulcsfontosságú az összefogás, az együtt dolgozás, hiszen az akciócsoportban, majd az egyesületben az önkormányzatok mellett kötelező módon képviseltetniük kell magukat a civil szervezeteknek és a vállalkozóknak is.

Az egyesületben többsége kell hogy legyen a civil és a vállalkozói szférának, így a döntés sem kizárólag az önkormányzatok joga.

A Leader-program francia kezdeményezés, célja a vidék felzárkóztatása, az értelmiség városra költözésének megelőzése. A programban jelentős pénzösszegekre lehet majd pályázni, vidékfejlesztési, a turizmus fellendítését célzó programokra, amelyek a térség valamennyi települését megmozgatják. Demeter János példaként említette, hogy Ausztriában egyfajta, fák fölötti sétányt hoztak létre, amely azóta is a térség fő turisztikai attrakciójává vált anélkül, hogy óriási pénzösszeget kellett volna rá áldozni. Másutt kistérségi falurádiót, vagy éppen a helyi sajátosságokat értékesítették: kézművestermékek előállítása, a hagyományos gazdaság megjelenítése. Turistavonzó hatása lehet például az olyan hagyományos tevékenységeknek, mint a pálinkafőzés, kürtőskalácssütés, disznóvágás, lekvárfőzés. Van európai példa szö­vetkezet létrehozására, amelyben népviseletet, hagyományos ruhákat varrtak, és ezeket értékesítették, miközben több munkahely is létesült. A Leader-programban lehet pályázni továbbá sportbázisok kialakítására, kisebb sípályák építésére is. Az Olt menti települések képviselői legközelebb november 23-án találkoznak, akkor lesz az egyesület alakuló közgyűlése.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2008-11-17: Közélet - Váry O. Péter:

Három és fél millió utakra

Két tételben, összesen 3,5 millió (35 milliárd régi) lejt szerzett a háromszéki önkormányzat a megyei utak felújítására — közölte Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke.
2008-11-17: Közélet - Farcádi Botond:

Elpazarolt közpénzek? (Székelyföld-tábla)

Nem megfelelően költötte el a közpénzeket a Kovászna Megyei Tanács, állapította meg a számvevőszék a tavaly Kökös határában felállított Székelyföld-tábla ügyében — áll Dan Tănasă blogján. Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi polgár korábban feljelentést tett az ügyben, a Kovászna Megyei Tanács vezetőségétől kérve számon a felállítása után az országos útügyi hatóság által azonnal eltávolított pannó költségeit. A Székelyföld-tábla felállítására 15 000 lejt utalt ki a megyei önkormányzat. Internetes naplójában Tănasă rosszallja, hogy a számvevőszék nem közölte, kitől kérik számon az összeg elköltését.