Klaus Iohannisnak sajnos teljes mértékben igaza van. A román állam az elnöktől az utolsó intézményvezetőig valóban hiteltelenné vált, és ezzel nemcsak a nagy tragédiák idején, de nap mint nap szembesülünk. Válsághelyzetekben a tehetetlenség, „békeidőben” pedig a viszálykodás, az önös érdekek érvényesítése, a korrupció és szabadrablás jellemzi ezt az „államot”, a koronavírus-járvány alatt pedig százszorosan megmutatkozott a rendszer összes rákfenéje.

Románia utolsó előtti helyen kullog Európában a beoltottság terén, de világszinten vezető helyen szerepel a vírus miatti megbetegedések és elhalálozások számát tekintve is. A kormány, az uniónak hála, beszerezte a szükséges mennyiségű oltást, ám abban már csődöt mondott, hogy meggyőz­ze polgárait: hasznos és jó az immunizáció. Szinte kizárólag politikusok léptek színre elmondani ezt, akikben egy cseppet sem bíznak már az emberek. Csoda hát, hogy a lakosság 70 százaléka számára minden érv fölöslegesnek bizonyul?

Miért kellett volna komolyan venni őket, mikor azt látjuk, fogalmuk sincs arról, ami a dolguk lenne? Májusban éppen lendületet vett az oltáskampány, mikor a teljes nyitással, mindenféle korlátozás feloldásával egyből szárnyát is szegték. Minden figyelmeztetés, előrejelzés ellenére felkészületlenül érte el az országot a negyedik hullám, most pedig, mikor a fertőzöttségi mutatók az egekbe szöknek, naponta változtatják a szabályokat – ember legyen a talpán, aki érti, mit kell tennie, ha településén 3, esetleges 6 ezrelékes a kéthetes fertőzöttségi mutató. Hasonló káosz uralkodik az iskolákban. Elkezdődött a tanév egyfajta forgatókönyvvel, ami aztán sorozatosan módosult, folyamatos tesztelés mellett most már nyitva tartanák a tanintézményeket, de nincs teszt. Csak most kezdik beszerezni – ismervén a hazai viszonyokat, véget ér a járvány, mire az állam megoldja, hogy valahogy kiszűrje a közösségekből a fertőzött gyermekeket, tanárokat. Egész nyáron nem történt még csak kísérlet sem arra, hogy megpróbálják biztonságosabbá tenni az osztályokat, kevesebb gyermekkel, jobb szellőzéssel, de arra sem, hogy pontra tegyék a távoktatást. Miért hinnék el most a szülők, hogy gyermekeik biztonságosan járhatnak iskolába, óvodába – hisz minden tény ezt cáfolja folyton.

Hogyan adhatnánk hitelt annak a kormányfőnek, aki egy országos egészségügyi és energetikai válság küszöbén szétveri kormányát és politikai instabilitással tetézi a bajt? Aki szigorításokat vezet be az átlagpolgár számára, de közben ötezer fős kongresszuson választatja pártelnökké magát? És hogyan hihetünk annak az államfőnek, aki nemcsak elnézi mindezt, de támogatja, sőt, a háttérből maga mozgatja a szálakat?

A román állam valóban csődöt mondott, minden szinten és minden tekintetben: nemcsak képtelen megvédeni saját polgárait, de naponta veszélybe sodorja őket.