Teljes körű felújítás zajlik a Nagyborosnyó–Bodzaforduló útszakaszon. A DJ121A jelzésű, Nagypatakon áthaladó úton az eddig csupán kavicsozott részek is aszfaltburkolatot kapnak. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke régebbi megjegyzése szerint a térségben ez jelenti az utóbbi ötven év legnagyobb munkálatát. Lényeges, hogy a 22,5 kilométeres szakasz korszerűsítése létfontosságúvá vált Kovászna és Zágon lakói számára azt követően, hogy a két közigazgatási egységet önkényesen a kézdivásárhelyi bíróság hatásköréből a bodzafordulóinak „utalták” át.
Az útszakasz felújítását az Helyi Fejlesztések Országos Programjából finanszírozzák, a megyei tanács hozzájárulásával. A befektetés összértéke 27 millió lej. A kivitelezést a megyei útügy végzi, együtt a brassói Consal Kft.-vel, alvállalkozók bevonásával. A munkálatok befejezésének határideje az idei év vége.
Nagyborosnyó területén – a kovásznai keresztúttól kezdődően Kisborosnyó felé – jelenleg is dolgoznak. A meglévő aszfaltot teljes szélességében felmarták. Sőt, többször is végigment a darálógép, egészen apró szemcsésig őrölve a bitument. Az őrledék az úttesten maradt, az áthaladó járművek mára alaposan újra ledöngölték.
Az utat szegélyező betonelemeket is kiszedték a földből, ezeket elszállították. A kovásznai elágazástól a Nagyborosnyó felé tartó útszakaszon 2011-ben rendelt meg útjavítást a megyei tanács „a repedések kezelése összetett polimerrel módosított bitumennel” kísérleti program részeként. Az utat kaviccsal is erősítették, a meleg aszfaltba nyomott aprókő a mostani felmarás után is jól látható.
A Nagyborosnyóról Bodzafordulóra vezető út a zágoniak és kovásznaiak számára azért lett különösen fontos, mert júniusban – az érintett települések tudta nélkül – a két közigazgatási egységet áthelyezték a kézdivásárhelyi bíróság hatásköréből a bodzafordulóihoz. Az eredeti állapot visszaállítása érdekében aláírásgyűjtésbe kezdtek, a több ezer szignót tartalmazó íveket eljuttatták a kormány főtitkárságához, az igazságügyi minisztériumhoz is – mondta el érdeklődésünkre Gyerő József kovásznai polgármester. A minisztériumban nem ellenzik a visszahelyezést, de a végső szó a Legfelsőbb Bírói Tanácsé. Innen még nincs visszajelzés – tudtuk meg a fürdőváros polgármesterétől.
Kiss Gusztáv zágoni polgármester sem tudott újdonsággal szolgálni az ügyben. Annyit mondott: bíznak a zágoniaknak kedvező döntésben, hogy a jogi ügyeiket újból Kézdivásárhelyen tudják intézni.
Egyébként Zágonból is vezet út Bodzafordulóra – a DN13E jelzésű országút. Annak állapota azonban minősíthetetlen. Nincs aszfaltozva, esős időben, télen járhatatlan, száraz időben a gödrök teszik lehetetlenné a közlekedést, főként a kisautók számára. Nemrég történt, hogy egy kamion akadt el a Tekergőknek nevezett útszakaszon (a sok éles kanyar miatt nevezték el így az utat a zágoniak), gyakorlatilag elzárta az autós forgalmat. Amíg nem szabadították fel az utat, a Zágonbárkány felé tartóknak Nagypatak irányába kellett fordulniuk, ott viszont az útjavítás miatti bonyodalmakkal szembesültek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.