„Ha én zászló volnék...” címmel magyar történelmi zászlók rekonstrukcióiból álló kiállítás nyílt Zabolán a Mikes-kastély rendezvénytermében péntek délután. Tárlatvezetést dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke tartott.
A házigazda Gregor Roy Chowdhury köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy minél több zabolai ifjú megtekinti majd a rendkívüli kiállítást. Felvezetőjében dr. Pozsony Ferenc akadémikus, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum alapítója elmondta, hogy a rekonstrukciókat a budapesti Magyarság Háza támogatásával valósították meg. Hozzátette, először 2019. október 6-án a Kriza János Néprajzi Társaság kolozsvári székhelyén állították ki, s íme, szinte pontosan két év után Zabolán is bemutathatják a kiállítást, melynek kurátora dr. Dimény Attila, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum igazgatója. Dr. Szekeres Attila István tárlatvezetése során egyenként bemutatta mind a tizenkét kiállított darabot, külön magyarázattal szolgálva a zászlókon látható címerek jelentéséről. (madarasi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.