Gyakran elfelejtjük, hogy egymás terhét hordozzuk, ezért is van kiemelt jelentősége, hogy Sepsiszentgyörgyön létrejött egy óvoda és fejlesztőközpont szellemi fogyatékkal élő gyermekek számára, amelynek modellként kellene szolgálnia máshol is – hangsúlyozta Grezsa István, a magyar kormány miniszteri biztosa pénteken a létesítmény avatóján. Az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Oktatási Központot a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház építette a magyar kormány támogatásával.
Hálaadó szavakkal nyitotta meg a rendezvényt Zelenák József esperes, megköszönte, hogy az előrelátó egyházvezetésnek, a jóindulatú támogatóknak, rátermett munkatársaknak hála három esztendő alatt elkészült a Dohány utcai központ, amely projekt szerinte a jövőről szól. Az ünnepségen ugyan nem hangzott el, de emlékeztetünk, hogy az ingatlanban korábban is oktató-nevelő tevékenység zajlott, a helyi Rotary Klub támogatásával a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány éveken át tartott délutáni felzárkóztató programot rászoruló gyermekek számára. Ezt az ingatlant vásárolta meg egy magántulajdonostól az evangélikus egyház, felújította, bővítette, felszerelte, a beruházás értéke 111 millió forint. Ide költözött a Csíki negyedi Árvácska Napközi Otthonban működő Lángocska csoport, amely továbbra is a Speciális Iskolához tartozik, itt jelenleg hat, 3–8 év közötti szellemi fogyatékos kisgyermek korai fejlesztését végzik szakképzett pedagógusok, és itt fog működni a helyi evangélikus egyházközség által létrehozott Barthimeus Játszóház kicsi és ifjúsági csoportja, ellenben ez sem zárt közösség, miként az óvoda sem, befogadnak minden olyan gyermeket, akinek szüksége van az ilyen típusú fejlesztő foglalkozásokra. Az épület új szárnyában kapott helyet az orvosi rendelő, az elkülönítő és a konyha, ennek folytatásában egy födött szabadtéri terasz is van.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke Márk evangéliumából vett idézettel kezdte példabeszédét: „Engedjétek hozzám a kisgyermekeket, s ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa”, majd a különleges bánásmódot igénylő virágokhoz hasonlította a kiemelt törődést igénylő gyermekeket. „Ez az intézmény egy kicsit más, mint a többi, mert az itt tanuló, itt nevelkedő gyermekek közössége több figyelmet, szeretetet igényel, ami kötelez minket” – mondotta. „Ha szeretetet kapnak tőlünk, ők maguk fognak szeretetet árasztani, kisugározni, de úgy, ahogy azt más emberfia nem tudja tenni. Személyiségük, nyitottságuk, őszinteségük, ragaszkodásuk a legszebb virág, ami az ő lelkükben nyílik, és hogy ki tudjanak bontakozni, virágozni, teljes értékű tagjai lenni a mi nem könnyű világunknak, kiemelt figyelmet kérnek a szülők, nevelők, lelkészek, munkatársaik részéről.” Adorjáni püspök köszönetet mondott a magyar kormánynak, a helyi önkormányzatnak, minden támogatónak, Tusa-Illyés Attila építésznek, Hankó Dénes vállalkozónak, és azt kívánta, töltsék meg élettel, tartalommal a létesítményt, és áldást mondott az itt végzett munkára.
A jövő nemzedéknek szóló befektetésnek tartja az óvoda és fejlesztőközpont létesítését Novák Károly Eduárd sportminiszter, aki azt mondta, azért kíván munkálkodni, hogy a következő nemzedékeknek jobb lehetőségeik legyenek sportolni, egészségesen élni, mint az előbbieknek.
Grezsa István ismertette: a magyar kormány óvodafejlesztési programjában 178 óvoda építését és sok másik felújítását támogatták, ezek közül a sepsiszentgyörgyi az egyetlen, amelyet fogyatékkal élő gyermekek számára hoztak létre. A miniszteri biztos szerint azért is példaértékű a sepsiszentgyörgyi új létesítmény, mert amíg Magyarországon elérhetőek a különböző fejlesztő foglalkozások mindenki számára a falutól a fővárosig, addig a szomszédos országokban hézagosan vagy egyáltalán nincs lehetőségük erre azoknak, akiknek igazán szüksége lenne rá.
Egy közösség erejét a leggyengébb láncszemek erőssége adja – szögezte le Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki bejelentette: az önkormányzat megvásárolta az új központ szomszédságában lévő telket és épületeket, amelyeket átadnak az evangélikus egyháznak, hogy ott bővítsék a fogyatékkal élő gyermekek foglalkoztatását célzó tevékenységeket. Sepsiszentgyörgyön mindenki fontos, mindenkire odafigyelünk, mindenkiért felelősséget vállalunk – mondta a városvezető, és egy városzászlóval ajándékozta meg az óvodát.
A Váradi József Általános Iskola Domokos Zsuzsa vezette II. osztálya, az új óvoda korábbi/jelenlegi kisgyermekei, valamint a Barthimeus Játszóház gyermekei rövid énekes műsort mutattak be, majd szalagvágás után a jelenlévők meglátogatták az oktatási központot.