A romániai holokauszt emléknapján, szombaton a sepsiszentgyörgyi Fogolyán-háznál (a mai prefektúra épülete) jelképes részvétel mellett emlékeztek meg a Sepsiszentgyörgyről és Háromszékről elhurcolt zsidókról. Szotyori-Nagy Áron a Jad Vasem Intézet által elismert dr. Fogolyán Miklós emberségességét emelte ki, Herman Rosner pedig az azokban a vészterhes időkben elhurcolt 750 emberről beszélt, akik közül 611 soha nem tért haza.
Szotyori-Nagy Áron dr. Fogolyán Miklóst méltatva elmondta, minden nehézség ellenére azokban az években is nemcsak orvosként, hanem emberként tudott cselekedni, és gyógyított minden rászorulót nemzetiségre és hitvallásra való tekintet nélkül – köztük több munkaszolgálatost is ellátott, amiért utóbb Izrael által elismerésben részesült.
Herman Rosner köszönetet mondott a Fogolyán családnak, hogy voltak olyan tagjai, akik a világháború éveiben a szigorú zsidóellenes törvények ellenében is segítették nemzettársait. „A sepsiszentgyörgyi zsidóság kész tisztelettel fejet hajtani azok előtt, akik elég bátrak voltak, hogy életüket veszélyeztetve is tenni merjenek elődeink érdekében. Ilyen ember volt dr. Fogolyán Miklós is, akinek emlékére ma koszorút helyeztünk el” – jelentette ki.
A sepsiszentgyörgyi zsidó közösség vezetője elismeréssel szólt Antal Árpád polgármesterről, akinek segítségével – Romániában szinte párját ritkító módon – létrejöhetett a Holokauszt Emlékpark, nemrég pedig úgy nyilatkozott, hogy a sepsiszentgyörgyi zsidóság befejezéséhez közelgő történelmét a magyarság kész a magáénak tekinteni és azt tovább örökíteni.