Nagy kapacitású szippantós autóval bővítette gépparkját a Közüzemek Rt. A vízszolgáltató közleménye szerint a jármű tartályának űrtartalma 11 köbméter. Kozsokár Attila igazgató elmondta, szükséges beruházásról van szó, hiszen a társaság haszongépjárművei „elfáradtak”, emiatt ilyen téren is kell a frissítés.
A nyáron a szolgáltatónak több alkalommal is szüksége lett volna további szippantóra, ezt a hiányosságot most sikerült pótolni. „Mivel egy új szippantóautó nem fért bele a költségvetésbe, köztes megoldást alkalmaztunk: egy 2011-es MAN teherautóra szerelt, új felépítménnyel ellátott autót vettünk. Ez az első ilyen módon beszerzett gépünk” – nyilatkozta az igazgató. Megjegyezte: az, hogy maga a jármű használt, nem jelent gondot, a felépítmény viszont új, és erre garancia is van. „Számunkra ez az utóbbi fontosabb, ha eldugul valahol a szennyvízcsatorna, fontos, hogy időben tudjunk reagálni” – fogalmazott Kozsokár. (dvk)