Beszélgetés Koszta ÁrpáddalA nélkülözhetetlen háttérmunkáról

2021. október 15., péntek, Riport

A brassói születésű, Tatrangban nevelkedett, műszaki pályán induló Koszta Árpád 1983-ban érkezett friss házasként Sepsiszentgyörgyre. Akkor még nem gondolta, hogy későbbi munkahelye révén olyan sok kultúrházigazgatót és különböző felekezetű lelkészt fog megismerni és velük együttműködni, ahány egy átlagember életében szóba sem jöhet. Az idén nyugdíjba vonuló Koszta Árpád harminc évig volt a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vezető beosztású háttérembere – előbb adminisztrátor, majd 2000-től aligazgató –, aki nélkül nemcsak a turnékra nem kerülhetett volna sor, de még az előadásokra is úgy gondol, mint a társulattal közösen szült gyermekekre, hisz a próbafolyamat első percétől a bemutatóig dolga akadt a színfalak mögötti teendők körül.

  • Koszta Árpád a háttérből is mindenre figyelt. Albert Levente felvétele
    Koszta Árpád a háttérből is mindenre figyelt. Albert Levente felvétele

Barcasági csángóként nem volt különös, hogy a brassói középiskolában nem maradt ki a Reiff István által vezetett, Erdély-szerte ismert Búzavirág együttes zenekarából, majd egyetemistaként a Bokrétából, hegedűjét ellenben korán szegre akasztotta. Feketehalmi kinevezése után két évvel végzett a felesége az egyetemen – akit a Bokréta együttesben ismert meg –, és a sepsiszentgyörgyi gépgyárban (IMASA) folytatta a munkát. 

 

A fordulat

– Miként vezet egy műszaki ember útja a kultúrházak világába, és mi tartja ott három évtizeden keresztül? 

Koszta Árpád: – 1990-ben Kelemen Antal rétyi karnagy kért fel, vállaljam el a kultúrház igazgatását Rétyen. Meggyőzött, és elvállaltam. Onnan azért kellett eljönnöm, mert az elején ugyan megkaptam a fizetést, de néhány hónap múlva csak a felét, majd ki kellett keresni a bálokból. Közben Kelemen tanár úr elintézte, hogy Egerpatakon németet taníthassak az elemi iskolában, de megélhetés tekintetében ez sem volt elfogadható. 1991-ben meghirdették a szervezői állást a Háromszék Táncegyüttesnél (akkor még Háromszék Állami Népi Együttes – szerk. megj.), megpályáztam, felvettek, és végeztem, amit kell. Évek múlva kiderült, hogy adminisztrációval is kell foglalkozni. Időközben jöttek szervezők, de sokan váltották egymást. A szervezői munka háládatlan, mert ha telt ház van, azt mondják, azért, mert jó az előadás, ha nincs közönség, akkor a szervező a hibás. És lassan oda jutottam, hogy éppen csak a tánccal nem foglalkoztam.

– Hogy indul a turnészervezés, milyen lépéseket kell megtenni az első kapcsolatfelvételtől az előadásig?

– Ez olyan munka, ami révén rengeteg kultúrház-igazgatót és papot ismertem meg. Amikor elkészül a darab, a szervezőnek ismernie kell az előadást, és sok részletre kell kiterjednie a figyelmének. Tudni kell, milyen a díszlet és mekkora, de az a jó, ha az előadás alatt bejárt felület méretét is ismerjük, ami persze a helyszín feltételei miatt időközben változhat. Megbeszéltük az igazgatóval, Deák Gyulával, hogy Erdély milyen térségébe megyünk, hány napos lesz a turné, és akkortól kézbe kell venni a szervezést. Legalább egy hónappal a tervezett turné előtt először az adott térségben fel kell mérni a potenciális befogadókat. Az első körben nem lehet megbeszélni a pontos időpontot, csak betájoljuk, hogy körülbelül mikor jöhet számításba a fellépés. Megbeszéljük, hogy fogadják-e az együttest, megnevezünk egy öt-hat napos időszakot, és később, egy következő körben rögzítjük a pontos dátumot. Legtöbben, főként falvakban, a szombatot és vasárnapot választották, városon a hétköznapra is rábólintottak. Amikor megvan az öt-hat befogadó, telefonon leszögezzük az előadás dátumát, és kezdődik az egyeztetés a részletekről. A szervező megtömi a nagy táskát plakátokkal, nyomtatott anyaggal, műsorfüzettel, és elindul. Ma már sok minden egyszerűbben megy, a digitális technika is segít ebben. 

– Ha belenéznénk Koszta Árpád korábbi és jelenlegi jegyzetfüzetébe, biztosan két külön világ lenyomatát látnánk. Volt idő, amikor a szervezés során derült ki, hogy nem elég nagy a színpad az előadás díszleteihez, nem lehet felszerelni minden lámpát, és azt is a fogadó féllel kötött szerződésbe kellett foglalni, hogy biztosítják a legkevesebb 18 fokos hőmérsékletet az öltözőkben és az előadóteremben. Hogy sikerült megoldani vagy túllépni ezeken?

– Amikor a szervező visszaérkezik a második körről, itthon el kell tudnia mondania a színpadi és technikai feltételeket az együttes vezetőjének és a rendezőnek. Előfordult, hogy a rendező lecsökkentette a bejátszott mozgásteret, az adott feltételekhez alakította, netán le kellett mondani néhány lámpáról. Olyan is történt, hogy vittük a méterest és megmértük a színpadot, mert kiderült, a helyi szervező 60 cm-es lépéshosszal mérte a métereket. És megköveteltük a tisztaságot s a fűtést, mert bizony a hideg miatt néhányszor le kellett mondanunk az előadást. 

 

Ha lerobban az autóbusz

– A kilencvenes években a társulatok többsége saját rozoga autóbusszal utazott a házon kívüli előadások helyszínére, és bizony gyakran előfordult, hogy lerobbant a járgány. Ilyenkor mindig kellett lennie valakinek, aki intézkedik és megoldja a helyzetet. Milyen esetek voltak a legrázósabbak?

– Bizony többször előfordult, hogy az úton maradtunk. Egyszer, nagyon régen, valahol Nagyvárad előtt éjszaka lerobbant a busz, és én az ékszíjjal álltam az út szélén, lengettem, hogy észrevegyék, hátha valaki ki tud segíteni. A megoldásra nem emlékszem, arra ellenben igen, hogy nemegyszer történt meg, másik buszt kellett hívnunk, vagy egy közelebbi településen egy ismerőshöz fordultam, utánunk jöttek és elvittek a legközelebbi városba. Addig ellenben várakozni kellett, a társulat ült a buszban, és talán engem szidtak, hogy miért nem oldom meg hamarabb. Ha nem mentem a turnéra, az ilyen helyzetekben itthonról intézkedtem. 

– Mi volt a legnagyobb baki az utazások során, ami a szervező hibájából történt? 

– Egyszer Magyarországra utazott a társulat, én nem mentem, de elmagyaráztam, hogyan kell odaérni az előadás helyszínére, ami nem a főútvonalon van, hol kell letérni. Minden bizonnyal valamit félreérthetően mondtam el, mert egyszer csak kikötöttek egy erdőben, ahol véget ért az út. Vissza kellett térniük, és egy-két órával később érkeztek a helyszínre. Aznap nem volt előadás, de kellemetlen lehetett mindenki számára. 

 

Csínján a plakátolással

– Hogy jönnek képbe a lelkészek a szervezés során?

– Annak idején a helyi lelkészt kerestem meg, mert ő a templomban kihirdette az elő­adást. Ezt a polgármester nem tudta megtenni. Az is előfordult, nagyon rég, hogy kidobolták a faluban: lesz előadás. A lelkészek falun és városon is segítettek a reklámozásban, ez nagy dolog volt, mert egyidőben nem szabadott plakátolni, később lehetett, de fizetni kellett érte. A kultúrháznak, az előadást befogadó intézménynek volt plakátablaka, oda kitettük a plakátunkat, de máshol fizetni kellett. Erre nem volt lehetőségünk, mert a szervezőt azért fizették, hogy a reklámot elintézze. Meg volt kötve a kezem, annyit tehettem, hogy a helyi szervezőnek felajánlottam egy-két ingyenjegyet az elő­adásra, és ő cserébe segített a hirdetésben. A szállást is a szervező intézte és intézi jelenleg is, az étkezést mindenki maga oldotta meg a napidíjból, ami igen alacsony volt. Falun gyakran a lelkész vagy a polgármester szervezte meg, hogy a helyiek megvendégeljenek. Manapság sem lehet étkezést fizetni, jelenleg is van napidíj, bemutatók vagy egyéb ünnepi alkalmakkor a Lajtha László Alapítvány fizet esetleg egy vacsorát, de turnén marad a régi rendszer. Sok minden ellenben változott a szervezés terén, könnyebbé vált, utazni, szállást foglalni is egyszerűbb, a kultúrházak jó része sokkal jobban fel van szerelve, mint korábban, telefonon, elektronikus levelezéssel sok minden megoldható. A társulatnak és az alapítványnak is van mikrobusza, kisebb létszámú előadás esetén azzal utazik az együttes, máskor bérelünk, nem a miénk a felelősség az utazásért. Régebb minden alkalommal reszkettem, mikor áll le a busz.

 

Egyik kedvenc, A banda (rendező-koreográfus Könczei Árpád, 2013). Henning János felvétele

 

– Azt is meg kellett oldani, ha turné közben valaki megsérült, a táncosnak kiment a bokája, megrándult a válla, vagy egyéb egészségügyi okból orvoshoz kellett fordulni. Ez is a turnévezető dolga?

– Többször előfordult, hogy valaki rosszul lett vagy félrelépett, orvoshoz kellett menni. Be kell tartani a munkavédelmi törvényt, hogy mit milyen sorrendben teszel ilyen esetben, követni, hogy besorolják-e munkabalesetnek vagy nem. Elsődlegesen a turnévezető felelős e tekintetben. Itthon is gyakran előfordult próba közben sérülés, rengetegszer hívtam emiatt telefonon a nemrég elhunyt dr. Szmolka István ortopéd főorvost, aki küldőpapír és várakoztatás nélkül mindig fogadott. Szóval, kellett atyáskodni. Nem esett terhemre, ismertem az orvosokat, és soron kívül fogadták a táncosokat. 

 

Ruhák, csizmák és a többiek

– A szervezői munka mellett az adminisztrációval is foglalkozni kellett. Mit jelentett ez? 

– Az épületgépészettől a tűz- és munkavédelemig, a közbeszerzéstől az intézményekkel való együttműködésig sok minden beletartozott ebbe a munkába és felelősségbe. De gyakran a díszlettel is foglalkozni kellett.  A rendező hozta magával a kellék-, jelmez- és díszletrajzokat, amelyek szerint a színházi kellékesekkel, szabókkal, varrónőkkel, lakatosokkal és asztalosokkal próbáltuk elkészíttetni azokat. A lábbelik (cipő, csizma) is egyénre szabottak, jó kezű mesterek munkái. Mindezek legyártását végig kellett kísérni.

– Van-e kedvenc előadása?

– Mindeniket egy kicsit az én gyermekemnek is érzem, de azok állnak hozzám a legközelebb, amelyekben a zenészek kiemelt szerepet kaptak, mint A banda és a Csávási ballada. Ahogy elkezdődik a próbafolyamat, attól a perctől az egyik gondom az, hogy minden rendben legyen az előadással kapcsolatban. Ezért mindenik hozzám nőtt. Volt, amit tízszer adtunk elő, de az Erdélyország az én hazám címűt százszor is bemutattuk. Volt, hogy több időt töltöttem a munkában, mint otthon. Én nyitottam, én zártam. Elégtétel, ha minden működik, nincsenek bakik és az intézmény is működik. A sok költözködés, az új épület hibái, hiányosságai sok nehézséget, bosszúságot okoztak, de mindig megpróbáltam tenni, ami tőlem telt, a Jóisten majd eldönti, jó volt-e vagy nem.

*

Többször elhangzott beszélgetésünk során, hogy a szervezői, adminisztrációs munka hálátlan, olyan, mint a takarítás: csak akkor látszik, amikor valami nem működik. Koszta Árpád mégis kitartott harminc évig, mert úgy gondolta, ezt a munkát már nagyon megtanulta, időbe telne, amíg valaki más beleszokik. Azzal együtt, hogy időnként érték dolgok meglepetésszerűen, a nyugdíjazása előtti utolsó esztendő pedig a járvány miatt különösen nehéz volt, súlyos döntéseket kellett hoznia, mikor és mit szabad a saját közösségükben tenniük, illetve hogyan élik túl intézményként ezt az időszakot, mégis sok elégtétele is volt ebben a munkában.

 

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 2637
szavazógép
2021-10-15: Kiscimbora - :

Versek

Tarbay  Ede: Ősz-anyó
 
Kontyos-kendős Ősz-anyó
söpröget a kertben,
vörös-arany falevél
ripeg-ropog, zörren.
Reggel-este ruhát mos,
csupa gőz az erdő
mosókonyha a világ,
a völgy mosóteknő.
2021-10-15: Nyílttér - Ferencz Csaba:

A helytállás természetrajza

Beke István és Szőcs Zoltán azt tette, amit minden nemzeti érzelmű székely fiatalnak meg kellene tennie: a rendelkezésére álló eszközökkel közösséget formált, az egy évszázada tartó elnemzetlenítési törekvések ellensúlyozására cselekedett. Nem rejtette véka alá, büszkén vállalta és a mindennapokban is megélte őseitől örökölt identitását. A székely öntudat huszonegyedik századi feltámadásának hírnökeként, a fel-felágaskodó hatalmi önkény machinációira fittyet hányva beszélt az igazságról, cselekedett az igazságért. Hogy jogunk, sőt, kötelességünk megőrizni és továbbvinni mindazt, amit tőlünk ugyan elvehetnek, de lemondani róla: bűn. Hogy az Isten–haza–család hármasában élni és cselekedni korántsem elavult rendszere létezésünknek, hanem megmaradásunk egyetlen útja.