Örültek, hogy a járványhelyzet még megengedte nekik, hogy élő közönség előtt tudják megtartani a DbutanT Fesztivál idei kiadását, egy online rendezvény sokkal személytelenebb és érdektelenebb lett volna – mondta el lapunknak Anna Maria Popa, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház igazgatónője a rendezvényről, melynek szombati zárónapján két fiatal rendezőt díjaztak.
Anna Maria Popa szerint volt, aki számon kérte tőlük, hogy miért nem közvetítették a világhálón is a fesztivál eseményeit, de ők idén úgy döntöttek a konstancai társszervező színházzal közösen, hogy klasszikus színházi fesztivált tartanak. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem térhetnek vissza a „hibrid verzióra” a jövőben, ha a helyzet megköveteli. Egyelőre örülnek, hogy szerencsésen véget ért a rendezvény, minden rendben zajlott, a közönség és a meghívottak is jól érezték magukat. Mint mesélte, egy kicsit idegeskedtek az elején, hogy nem lesz elegendő közönségük, mert a járványhelyzet miatt csak védettségi igazolással engedhették be a nézőket, Sepsiszentgyörgyön pedig elég alacsony az átoltottság. Azonban folyamatosan telt házzal játszottak, ami a jelen szabályok értelmében persze csak 50 százalékos kihasználtságot jelent.
A tavalyi kiadáshoz hasonlóan idén is három fiatal művészt díjaztak, ezúttal két rendezőt és egy drámaírót. A drámaírói díjat Cornelia Iordache nyerte még a szeptember 1–7. között Konstancán tartott drámaírói tábor végén, szombaton pedig a két rendezői díj is gazdára talált. A Cinci tablouri la castel (Öt tabló a kastélyban) nevű előadás-sorozat díjnyertes rendezője Alin Neguțoiu lett, a meghívott produkciók rendezői közül pedig Irisz Kovacs nyerte el a legjobb rendező díját. Előbbi a konstancai színházban, utóbbi pedig a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színházban rendezhet egy általa választott darabot a következő évadban.
A díjátadót szombat este tartották, miután megtekintették az árkosi Szentkereszty-kastélyban született előadásokat. Minden rendező más helyszínen készítette előadását: három produkciót különböző kastélytermekben, egyet a tó partján, egyet pedig a kápolnában tekintett meg a zsűri és a közönség. Az igazgatónő szerint nagyszerű előadások születtek, amelyeket jó lenne még bemutatni valamikor, tehát mindenképpen rangos eseménnyel zárult a hatodik DbutanT Fesztivál. Hozzátette: nagyon nehéz volt a zsűrinek kiválasztani, hogy ki kapja a rendezői díjakat, de végül mindannyian elégedettek voltak a döntéssel.