Antigoné – ahogyan mi látjuk munkacímmel színházi tábort szervezett az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára. Az esemény a héten, október 11–17. között zajlik a sepsikőröspataki Virágos Csárda Panzióban.
A projekt célja annak a munkának és próbafolyamatnak az elmélyítése, mely során egy kísérleti színházi előadás születik Fazakas Misi rendezésében. A társulatvezető és Mucha Oszkár osonós színész által vezetett próbákon és műhelyfoglalkozásokon a drámás diákok Szophoklész Antigoné című drámájából kiindulva a szabadság, a hit, az önmagunkért való kiállás témáit járják körül, és lehetőséget kapnak különböző színházi formák által is megfogalmazni látásmódjukat. Az Osonó Színházműhely társulatvezető-rendezője által több mint húsz éve alapított és vezetett drámatagozaton moduláris és nonformális szakmai oktatás zajlik. A szakmai képzésen és tehetségápoláson túl a tagozaton azoknak a helyzeteknek a megteremtése kerül előtérbe, amelyek során a fiatalok személyisége kibontakozhat és fejlődhet. Ebbe a törekvésbe illeszkedik be a mostani szaktábor is. (nbs)