A háromszéki hagyományos mesterségekkel ismerkedtek a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum franciaországi vendégei a Jobs of Future program részeként. Az októberi látogatás annak a találkozósorozatnak az egyik láncszemeként valósult meg, amely 2019-ben kezdődött négy ország négy iskolája között.
A Mikes-iskola végzős diákjainak egy csoportja október elején járt Dél-Tirolban a Riva del Garda városi partneriskolánál, két héttel később a franciaországi Saint Lazare város katolikus gimnáziumának a küldöttsége érkezett Sepsiszentgyörgyre. Ez idő alatt az olasz és a budapesti Bornemissza Péter Gimnázium online kapcsolódott be a programba – tudtuk meg Babos Lászlótól.
A projektfelelős lapunknak elmondta, a francia vendégekkel ellátogattak a sepsiillyefalvi sajtgyárba, majd a miklósvári Kálnoky-kastélyban a faluturizmus mellett kiemelték, milyen fontos számunkra az épített örökség átmentése. A zaláni Vass-uradalomban a panziók és a kúriák világát ismertették, és beszéltek a hagyományos állattenyésztésről, a növények telepítéséről, a falukép kialakításáról, a hagyományos szimbólumok megmentéséről is, és mindenütt, ahol jártak ismerkedtek a helyi ízekkel.
A program részeként találkoztak helyi vállalkozókkal az Eurocenter Amőba Oktatási Központban, az egy hetes találkozó eseményeiről készített fotókból nagyméretű pannót készítettek, amely látható Sepsiszentgyörgy központjában, a kőszínpadnál.
A négy ország négy iskolája közös programjairól virtuális múzeumban számolnak be, és ezzel zárul a 2019-ben indított Erasmus-projekt. (fekete)