Ittlétünket és történelmünket véleményem szerint minden településen temetőink bizonyítják a legjobban. Régi sírkövek, keresztek, kopjafák és jeltelen sírhantok is, amelyekből Szentivánlaborfalván is több száz van.
Halottak napja környékén a történelmi Háromszék vármegye több településén tapasztaltam, hogy milyen hatalmas tömeg indult meg: ki-ki a maga felmenőit, hozzátartozóit, rokonait, barátait vagy más nemzettársait tisztelte meg azzal, hogy végső nyughelyéhez ellátogatott, emlékére gyertyát gyújtott, sírjára virágot helyezett, kimutatva a gyökerektől való el nem szakadást és talán a kapaszkodást is.
A jelenkori emberek túlnyomó többsége büszkén emlékezik őseire, közeli és távoli véreire, és talán el is gondolkozik azon, hogy az itt pihenők vajon milyen életet élhettek.
A magyar nemzet évezredes jelenléte bizony sok-sok nemzedéket jelent, ezért érdemes, de kötelesség is megemlékezni róluk. Hogy melyik településen – falun vagy városon – milyen a temetőkert, azt látja, aki látni akarja. Van igen sok szép, követendően tiszta és rendezett temető, de sajnos elhanyagolt, talán elfelejtett sírkert is elég, pedig ez is tükre az itt élőknek. A helyi önkormányzatok és egyházak vezetőinek már a közeljövőben tenniük kell azért, hogy a végső nyughelyek valóban méltók legyenek a rendeltetésükhöz. Itt jut eszembe, hogy hány és hány drága gyermek, édesapa, testvér és más hozzátartozó lehet, aki a különböző háborúkban esett el, és ki tudja, hol porlik. Ezeknek a hősöknek sok helyütt emeltek emlékműveket, emlékoszlopokat, emlékkopjákat hálából és tiszteletből, ezeket is illik felkeresni...
Vannak tágabb közösségi emlékhelyek is, ilyen például az úzvölgyi katonatemető, amely a környéken elesett katonák földi maradványait őrzi. De azt tapasztaljuk, hogy az ott elhantoltak nem tudnak nyugodtan pihenni, mert az ellenség a halottakat is támadja. A szégyenletes temetőgyalázás, ami ott történt 2019 nyarán, de azóta sem szűnt meg (legutóbb október 25-én, a román hadsereg napján), ember és Isten előtt is bűn, ám ezeknek a mai Cionteáknak, Funaroknak, Vadimoknak se Istenük, se emberi karakterük nincs. A történelmet meghamisítva hajtottak végre temető(hon)foglalást, beleköltöztek a méltóságos, rendezett sírkertbe, mint a veréb a fecskefészekbe. Hol élünk mi most, 2021-ben, hogy még ősi temetőink létezését, múltját is a román törvényszékeken kell bizonyítanunk? Miért nem tudja már végre minden nemzet a saját történelmét, múltját, örökségét elismerni és vallani, a másik megbántása nélkül? Ez túl nagy kérés? Egy közmondás szerint a jó szomszéd többet ér egy rossz testvérnél, de ez a mi esetünkben sajnos nem igaz...
A virágok, koszorúk a gyertyalángok fényében nem csak a múltunkat mutatják, hanem az ittlétünket és ragaszkodásunkat is, ezért is fontos, hogy a halottak napján menjünk ki a temetőkbe, akkor is, ha nem ott élünk, ahol születtünk. És ne csak egy évben egyszer...
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
