A regény történelmi kerete a XII. században, Rőtszakállú Frigyes keresztes hadjárata idején teszi próbára Romuáld állhatatosságát: hűségét a messzi otthonban rá váró felesége iránt. Természetesen a kísértés a hadi cselekmények idején – mint valamennyi hasonló helyzetben – igen vonzó. Történnek azonban különös, megmagyarázhatatlan események, amikor Sobeida asszony, aki megmentőjeként „megerőszakolja”, az eszméletlen hadfi csak ezután ébred tudatára, hogy megcsalta a feleségét, és (írja B. M.) „a lovag tébolyultan rohan ki Sobeida hajlékából”. (Úgy gondolom, hogy ez a képtelen jelenet legkevesebb, hogy mosolyra készteti olvasóinkat.) Az asszony hűsége ellenben állhatatos egykori kérőjének, Thibaldnak ismételt kísértéseivel szemben.

Berde Mária ebben a meseszerű regényben igazolja a mindenkori férfi által megfogalmazott megállapítást: „Minden asszony az örök asszony egy paránya, egyben mindet, mindben az egyet öleljük.” Vajon kit igazol ez a megállapítás? A nőt? A férfit? Akkor menjünk tovább ezen a vonalon. Ezt a regényét éppen azért választottam, mert a saját házastársában, Róth Jenőben értő kritikusát is tisztelhette a szerző. A nők sajátos lelkivilágából kibontakozó külsőt és tevékeny részvételét a társadalom építésében ma már senki nem tagadja. Egyre több a vezető állásokban tevékenykedő nő, és a tapasztalat mintha azt sugallná, hogy elvárásaikban kellőképpen következetesek és szigorúak. „A léleknek nincs neme” – fogalmazza meg tapasztalatait az írónő a rá jelentős hatást tett Nagyenyeden, ahol a Bethlen Gábor által alapított középiskola tanulója volt. Erről tanúskodnak A szent szégyen és a Hajnal emberei című regényei.

Háromszék a Berde család több tagjának is otthona volt. Említsük meg nagybátyját, Berde Áront, és Berde Mózsát, aki Sepsiszentgyörgy országgyűlési képviselője volt 1848 forradalmi hónapjaiban, és egyben a Habsburg-ellenes népi önvédelmi harc választott politikai vezetője. Halálra ítélték a forradalom bukása után, majd büntetését nyolcévi várfogságra „enyhítették”.