Újratemették báró Eötvös Józsefet és családját szombaton a Fejér megyei Ercsiben. A gyászmisét követően a koporsókat – a korabeli hagyományoknak megfelelően – lovas kocsival szállították át az Eötvös Kápolnába, ahol búcsúbeszédet mondott Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. Beszédében hangsúlyozta, hogy Eötvös József nem csak az MTA harmadik elnöke volt, hanem író, politikus, jogász, aktív közéleti ember is, aki elszántan támogatta a polgári átalakulást. Megemlítette, hogy végrendeletének megfelelően temették el gyermekkora helyszínén, Ercsiben.
L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója felidézte, hogy öt éve szerették volna a csontokat visszahozni eredeti helyükre, de csak most sikerült összefogással, a báró halálának 150. évfordulóján. Össznemzeti ügynek nevezte az újratemetést, amellyel beteljesítik a báró végakaratát.
Amikor báró Eötvös Józsefre emlékezünk, nemcsak a reformkori politikusra, hanem olyan emberre is gondolunk, aki a magyar történelem legnagyobbjai közé írta be nevét –hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Spányi Antal megyés püspök által bemutatott gyászmise után méltató beszédében. Kiemelte: Eötvös József igaz magyar és igaz keresztény ember volt. Emlékeztetett: a magyar reformkor nagyjai – köztük Eötvös József – legalább 50–60 évet beszélgettek végig arról, hogyan lehetne elérni azt, hogy a közjót segítsék, a nemesség jogait kiterjesszék az egész nemzetre, megosztva a hatalmat és az esélyeket mindenkivel a magyar hagyományok szellemében, keresztény hittel, törvényesen, alkotmányosan.
Kásler Miklós szerint báró Eötvös József egész életét két dolog határozta meg: a közjó szolgálata, illetve az irodalom és a bölcselet. A Batthyány-kormány és az Andrássy-kormány vallás- és közoktatási minisztereként megoldást talált nemzetiségi kérdésekre, a zsidók emancipációjára, bevezette az ingyenes állami közoktatást, középiskolai és egyetemi reformot vezetett be.
Báró Eötvös József író, költő, politikus, államférfi 1813. szeptember 3-án született Budán. 1826–1831 között jogot hallgatott Pesten, 1833-ban tett ügyvédi vizsgát. 1834-ben Fejér megyei aljegyző, majd kancelláriai fogalmazó lett. 1848-ban az első magyar felelős kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Széchenyivel és Deákkal a mérsékelt politika híve volt, s a Batthyány-kormány szeptember 11-i lemondása és Lamberg gróf, királyi biztos szeptember 28-i meggyilkolása után, elrettenve a várható eseményektől, emigrált. 1851-ben hazatérve ismét részt vett a közéletben, 1856-tól az Akadémia alelnöke, 1866-tól elnöke volt, s részt vett a Kisfaludy Társaság újjászervezésében. 1867 után – egyedüliként a ’48-as miniszterek közül – az Andrássy-kormány tagja lett, újra a vallás- és közoktatási tárca élén. Bevezette az általános tankötelezettséget, rendezte a felekezetek és az állam viszonyát, egyenjogúsította a zsidó vallást s a nemzetiségek helyzetét az oktatásban, és tervezte az iskolarendszer polgári átalakítását is. Támogatta az egyetemeket, tanárképző főiskolát állított fel, egyetemi szintre emelte a mérnökképzést. 1871. február 2-án hunyt el Pesten.
