Felavatták szombaton Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobrát a lengyelországi Krakkóban, az Isteni Irgalmasság-bazilika Magyar Kápolnája előterében. Az emlékmű Pákh Tibor magyar antikommunista ellenzéki adománya, Kligl Sándor Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrászművész tervezte és Latorcai Csaba kőszobrász kivitelezte.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke beszédében aláhúzta: Mindszenty drámai élete Magyarország 20. századi történetét, a keresztény nemzetek függetlenségi harcát jelképezi, és mutatja a lengyel és a magyar nemzet sorsközösségét is. Felidézte, hogy a kommunizmus idején a magyar hercegprímáshoz hasonló szerepet betöltő lengyel prímást, Stefan Wyszynski bíborost szeptemberben avatták boldoggá Varsóban. Beszédét Mindszenty bíboros szentté avatásáért mondott imával zárta le.
A szobor adományozója, a 97 éves Pákh Tibor felkérésére Engelmayer Ákos, a rendszerváltás utáni első varsói magyar nagykövet idézte Pákh szavait, miszerint Mindszenty József és Szent II. János Pál tette a legtöbbet azért, hogy nemzeteik túléljék a kommunizmus nehéz idejét, és lelkileg megújuljanak. Az emlékművet Pákh az ezeréves magyar–lengyel barátság nevében adományozta, hálaadásként a közös szentek, Szent László, Szent Kinga és Szent Hedvig tiszteletének megőrzéséért, valamint azért is, hogy a krakkói érsekség 2019-ben elindította gróf Esterházy János boldoggá avatási eljárását – mondta el Engelmayer. Felidézte Pákh Tibor életútját is.
Az 1980. májusi éhségsztrájk, amelyet Pákh a Varsó melletti Podkowa Lesnában a lengyelekkel együtt folytatott, előjele volt a néhány hónappal később megalapított Szolidaritás mozgalomnak – húzta alá a volt nagykövet. Kitért arra is, hogy Pákh Mindszenty rehabilitációját követelte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.