Az újonc Háromszéki Ágyúsok hétfőn és kedden fordulatos mérkőzéseket játszottak a bajnoki címvédő Brassói Corona ellen a Deme László Műjégpályán. Az első találkozón a székelyföldi csapat hátrányból fordítva egyenlített, közel állt a bravúrhoz, a vendégek azonban az utolsó percben bebiztosították a győzelmet (3–4), míg a második összecsapáson a Cenk alatti együttes végig vezetve diadalmaskodott (2–4). A narancs-kék mezesek szombaton és vasárnap ismét hazai környezetben játszanak, a Bukaresti Steaua látogat Kézdivásárhelyre.
A Brassó hétfőn hamar kihasználta a házigazdák megilletődöttségét, a 3. percben Garet Hunt és Nick Huard előkészítését Albert Zagidullin váltotta gólra megszerezve csapatának a vezetést (0–1). Nem sokkal később az Ágyúsok emberhátrányban egyenlíthettek volna, azonban Patrik Polc nagyot védett. A 14. percben a vendégek egy fórt kihasználva Radim Valchar átadását követően Garet Hunt találatával növelték előnyüket (0–2). A narancs-kék mezesek az első harmad végén közel álltak a szépítéshez, viszont Biró Mátyás hatalmas lehetőségét az ellenfél kapusa hárította.
A második játékrészben magára talált a hazai csapat, a 23. percben Antal Alfréd passza után Gecse Olivér faragott a hátrányból (1–2). Bár a folytatásban a címvédő többször is helyzetbe került, gólt mégis a háromszéki együttes szerzett, a 33. percben Antal Alfréd újabb előkészítését ezúttal Márton Koppány értékesítette (2–2). Az egyenlítést követően az Ágyúsok hálóőre, László Arnold sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a jeget, helyette Móré Szabolcs védte a kaput. A székelyföldi gárda a harmad végén emberelőnyben is támadhatott, ám nem szerzett újabb gólt, így egyenlő állásról kezdték az utolsó húsz percet.
Pelle Torstensson csapata bátran támadott, a 47. percben pedig a vezetést is megszerezte, miután Márton Koppány átadását Antal Alfréd a hálóba juttatta (3–2). Ezt követően Ferencz Joseph kiállítást kapott, a létszámfölényt kihasználva Brassó egyenlített, a 48. percben Pavlo Boriszenko volt eredményes (3–3). A hajrában a vendégek a győzelem érdekében mindent egy lapra tettek fel és, a próbálkozásukat végül siker koronázta. 43 másodperccel a találkozó vége előtt Nick Huard átadását ismét Pavlo Boriszenko váltotta gólra, beállítva a végeredményt (4–3).
A tegnapi mérkőzést szintén a címvédő kezdte jobban, a 10. percben Roberto Gliga vezetéshez juttatta a sárga-kék mezeseket (0–1), majd a 17. percben egy emberelőnyt kihasználva Radim Valchar megduplázta a vendégek előnyét (0–2). A háromszéki gárda a második harmad elején szépíteni tudott, a 22. percben Roth Zoltán előkészítését követően Szergej Pajor talált a kapuba (1–2). A folytatásban az Ágyúsok az egyenlítésre törekedtek, azonban a Brassó visszaállította kétgólos előnyét, a 29. percben Pavlo Boriszenko átadása után Albert Zagidullin lőtte a korongot a hálóba (1–3).
A házigazdák nem adták fel a küzdelmet, így az újonc a 38. percben az orosz játékosok együttműködésének köszönhetően felzárkózott, Szergej Pajor előkészítését Alekszandr Bolsakov váltotta gólra (2–3). Az utolsó játékrészben is nagy küzdelem zajlott, a tapasztalt játékosokat soraiban tudó házigazdák az 50. percben Kovács Mátyás révén megszerezték negyedik góljukat (2–4). Alig egy perccel a mérkőzés vége előtt Pelle Torstensson időt kért, viszont a vendégek kivédekezték a hátralévő időt, így Tőke Zoltán az első harmadhoz hasonlóan a harmadikban sem kapott gólt.
Eredmények: Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona 3–4 (gólszerzők: Gecse Olivér 23., Márton Koppány 33., Antal Alfréd 47., illetve Albert Zagidullin 3., Garet Hunt 14., Pavlo Boriszenko 48., 60.), Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona 2–4 (gólszerzők: Szergej Pajor 22., Alekszandr Bolsakov 38., illetve Roberto Gliga 10., Radim Valchar 17., Albert Zagidullin 29., Kovács Mátyás 50.).