A magyar válogatott hétfőn 2–1 arányú győzelmet aratott Lengyelországban a világbajnoki selejtezősorozat utolsó mérkőzésén. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a vb-résztvevő Anglia, a pótselejtezős Lengyelország, valamint Albánia mögött a negyedik helyen végzett az I-csoportban, amelyben Andorrát és San Marinót előzte meg.
Az első hazai helyzetre bő tíz percet kellett várni, és a folytatásban is a házigazdák diktálták a tempót, a magyar támadók nem tudták megtartani a labdát. A lengyel mezőnyfölény ellenére a 37. percben egy pontrúgás után, hatalmas védelmi hibát kihasználva Schäfer András fejesével megszerezte a vezetést a magyar válogatott. A lengyelek a szünet előtt egyenlíthettek volna, de Dibusz Dénes résen volt. A második félidő két veszélyes magyar ellentámadással indult, Marco Rossi együttesének a játéka látványosan feljavult, mégis a lengyelek örülhettek, miután szintén egy pontrúgást követően egyenlítettek. A várt lengyel rohamok elmaradtak, sőt, tíz perccel a befejezés előtt újra vezetést szerzett a magyar csapat, két cserejátékos, Kiss Tamás és Gazdag Dániel hozta össze a gyönyörű gólt. A közel 60 ezres lengyel szurkolótábor egy része öt perccel a rendes játékidő vége előtt elindult hazafelé, így már nem hallották a hazai füttykoncertet, amely a pótselejtezőt érő második helyen végző válogatottat „búcsúztatta” Varsóban.
Eredmények, csoportkör, 10. forduló: * I-csoport: Lengyelország–Magyarország 1–2 (gólszerzők: Swiderski 61., illetve Schäfer 37., Gazdag 80.), San Marino–Anglia 0–10 (gsz.: Maguire 6., Fabbri 15. – öngól, H. Kane 27. – tizenegyesből, 32., 39. – tizenegyesből, 42., Smith Rowe 58., Mings 69., Abraham 78., Saka 79.), Albánia–Andorra 1–0 (gsz.: Cekici 74. – tizenegyesből) * J-csoport: Liechtenstein–Románia 0–2 (gsz.: Man 8., Bancu 87.), Örményország–Németország 1–4 (gsz.: Mkhitaryan 59. – tizenegyesből, illetve Havertz 15., Gündogan 45+4. – tizenegyesből, 50., Hofmann 64.), Észak-Macedónia–Izland 3–1 (gsz.: Alioski 7., Elmas 65., 86., illetve Thorsteinsson 54.). A csoport végeredménye: 1. Németország 27 pont, 2. Észak-Macedónia 18, 3. Románia 17, 4. Örményország 12, 5. Izland 9, 6. Liechtenstein 1.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.