Ha minden jól megy, 2022 novemberében beindulhat a vidombáki repülőtér – közölte Alexandru Anghel, a Brassó megyei tanács projektfelelőse: a munkálatok 70–80 százalékban elkészültek, jövő év elején befejeződnek, utána a műszaki tesztek következnek és a személyzet alkalmazása – írja a Rador hírügynökségre hivatkozva a G4Media. A fejleményekről több légitársaság is rendszeresen érdeklődik.
A repülőtérnek már minden eleme megépült, a fényjelző rendszer is, amelynek működésbe helyezéséhez nemsokára megkezdik a próbákat. Előrehaladott állapotban vannak a Brassóból a reptérre vezető vasútvonal munkálatai is, és építik a megyei úttal való összeköttetést, a vasútállomás előtti parkolót, valamint a létesítményt kiszolgáló mellékutakat – közölte Anghel, aki szerint 2022 elején ezeket mind befejezik. Közben egyéb is történik: még ezen a héten aláírják a légtér és a repülési szabályozás megtervezésére vonatkozó szerződést, következik az irányítótorony és a navigációs berendezések dokumentációjának értékelése, a szerződés aláírása és végrehajtása. A repülőtér megnyitását 2022 november elsejére tervezik, mondta még, és hozzátette: Romániában 50 éve nem épült új repülőtér, a vidombáki az egyetlen ilyen, nulláról indított beruházás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.