Magyarország egy rendkívüli kihívásokkal teli időszakban töltötte be sikeresen az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának soros elnöki tisztségét, amelyet most átad Olaszországnak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Strasbourgban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a testület ülésén elmondta, hogy több okból is rendkívüliek voltak a körülmények az elmúlt időszakban. Szavai szerint ugyanis Európa a déli és délkeleti irány mellett példátlan módon már kelet felől is komoly migrációs nyomás alatt áll, illetve továbbra is nagy kihívást okoz a koronavírus-járvány, mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból.
Kiemelte, hogy a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca miatt megnőtt a bevándorlók száma a délkeleti útvonalon. Magyarországon is csak idén már mintegy 100 ezer határsértési kísérlet történt, és az érkezők között mindenki afgánnak vallja magát, éppúgy, ahogy 2015-ben mindenki szíriainak vallotta magát.
„Eközben pedig Lengyelország támadás alatt áll kelet felől” – fogalmazott, hozzátéve, hogy bírálatok helyett szolidárisnak kellene lenni a határaikat védő országokkal. Majd leszögezte: az elmúlt hat év sajnálatos eseményei világosan megmutatták, hogy igenis kapcsolat van a terrorizmus és az illegális bevándorlás között.
A miniszter ezután ismertette a most lezárult magyar elnökség munkáját.
Először a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására tért ki, és aggasztónak nevezte, hogy ezeket Európában, illetve Magyarország szomszédságában is szisztematikusan megsértik. Kiemelte, hogy az Európa Tanács fontos szerepet tölthet be ezen a téren, különösen miután az Európai Bizottság „rácsapta az ajtót” a Minority SafePack kezdeményezésre. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy Európa akkor lehet erős, ha biztosítják a nemzeti kisebbséghez tartozók identitásának, kultúrájának megőrzését, ahogy az például Magyarországon történik.
A vallásszabadság védelme kapcsán is aggasztó fejleményekről számolt be, és rámutatott, hogy a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá a világon, ami ellen fontos lenne Európának fellépnie. Megemlítette emellett a Nyugat-Európában teret nyerő modernkori antiszemitizmust, ami szerinte az illegális bevándorlás számlájára írható. „Csodálom, ahogy Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter beszél a rászoruló muszlim közösségek védelméről. Mi miért nem tudjuk ezt tenni, miért nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy támogassuk a rászoruló keresztény közösségeket?” – tette fel a kérdést.
Szijjártó Péter ezt követően érintette a családok és gyermekek védelmét, s aláhúzta, hogy Magyarország a bruttó hazai termék (GDP) több mint 6 százalékát fordítja a családok támogatására, ami a legmagasabb arány Európában.
Továbbá elmondta, hogy az élet egy jelentős része a virtuális térbe került át, és a sok tapasztalatlan felhasználó könnyű prédát jelent a kiberbűnözők, a szélsőséges ideológiák terjesztői és a szexuális propaganda számára is. Szerinte ezen a téren európai szintű szabályozásra lenne szükség, ahogy annak kapcsán is, hogy mára egyes, senki által nem megválasztott vállalatvezetők döntenek arról, hogy melyik politikus szólhat felületeiken a szavazókhoz, és melyik nem.
A magyar elnökség hangsúlyt fektetett a környezetvédelemre is – közölte. Majd hangsúlyozta, hogy Magyarország egyike a világ azon huszonegy államának, amely képes volt arra, hogy gazdasági teljesítménye növelésével párhuzamosan csökkentse károsanyag-kibocsátását.
Végezetül pedig megemlítette azt is, hogy átépítik az Európa Tanács budapesti Ifjúsági Központját.
A Miniszteri Bizottság a 47 tagországot tömörítő Európa Tanács legfőbb államközi döntéshozó testülete. Soros elnöki tisztségét május közepétől november közepéig Magyarország töltötte be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.