A magyar állam támogatásával az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) által vásárolt ingatlanban vakok és gyengénlátók számára létesül magyar iskola Székelyudvarhelyen. Az elemi iskola és kollégium kialakítására szánt épületet, valamint a Bartimeus központnak elnevezett intézmény alapító okiratát sajtótájékoztató keretében adta át tegnap Kató Béla püspök az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület képviselőinek.
Amint Máté Zsolt, az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület alelnöke elmondta: egyedül Székelyföldön mintegy 200 látássérült gyermek él, akinek eddig nem volt lehetősége arra, hogy a különleges igényeire tekintettel levő iskolában tanuljon. Hozzátette: arra készülnek, hogy a 2022–2023-as tanév kezdetére az oktatási célokra alkalmassá tegyék az épületet. A speciális iskolában az elemi iskolás gyermekek számára alakítanak majd ki osztálytermeket, az 5–8. osztályos diákok a már létező iskolák különleges osztályaiban tanulnak tovább, a felső tagozatosok pedig már a látó gyermekekkel együtt tanulhatnak. Hozzátette: azért van szükség a speciális iskolára, hogy megtanítsa tanulni a látássérült gyermekeket.
Kató Béla püspök a sajtótájékoztatón elmondta: a bibliai Ószövetség embere még úgy gondolta, hogy ha vak gyermek jön a világra, az valaki vétkének a következménye. Jézus után már úgy tevődik fel a kérdés, hogy miért kapta a látás képességét az emberek többsége. Szerinte ezt meg sem lehetne válaszolni, ha nem lennének látássérültek is a világon. Azt nevezte feladatnak, hogy a nemlátóknak is olyan életminőséget biztosítsanak, mint a látóknak. A püspök az okirat mellett tíz Braille-írásos bibliát adott át az iskolaalapításra készülő egyesületnek.
A nemrég felújított, négyszintes épület korábban egy székelyudvarhelyi ruhagyár vendégszállásaként működött. Megvásárlását a magyar kormány 500 millió forinttal támogatta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.