Romániában az oltható, 12 év fölötti lakosság kevesebb mint 45 százalékát sikerült eddig immunizálni, miközben Európában ez az arány jelentősen magasabb: az említett korcsoport 61 százaléka a koronavírus elleni oltás első dózisát, 57–58 százalék pedig annak mindkét adagját megkapta már.
A főváros mellett mindössze három megyében – Kolozs, Konstanca és Szeben – magasabb 50 százaléknál az átoltottság, miközben Suceava megyében (ahol a járvány kezdetén igen súlyos volt a helyzet), ez az arány 28 százaléknál is alacsonyabb – közölte tegnap hatósági adatokra hivatkozva a Hotnews portál a november 16-i, keddi helyzetet.
Székelyföld és ezen belül Kovászna megye helyzete sem ad bizakodásra okot, térségünk a sereghajtó Suceava előtt található az átoltottsági rangsorban 28,55 százalékos aránnyal. A szomszédos Hargita megyében a jogosultak 34,73 százaléka adatta be az oltást, Bákó megyében pedig kevesebb mint 32 százalékuk. Brassó és Maros megyében már jobb a helyzet, míg előbbiben 48,24, utóbbiban 46,10 százalék az átoltottság.
Bár októberben a védettségi igazolvány kötelezővé tételét követően országszerte valamelyest meglendült az oltakozási hajlandóság, az utóbbi két hétben azonban jelentős visszaesés tapasztalható, kedden például országszerte 23 368-an, szerdán már csak 23 112-en kérték a koronavírus elleni oltást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.