Nemrég számoltunk be olvasóinknak szeptemberi erdei túránkról, amikor a Pacéról indulva az előpataki út 5-ös kilométerénél lévő tó, a Benedek-mezővel szembeni részen telepített fotovoltaikus park környéke és más, lenyűgöző helyszínek érintésével a Sugásfürdői útra jutottunk, közel a Játszómezőhöz. A túra egyik érdekessége volt az úgynevezett vadföldekkel, vadlegelőkkel való ismerkedés. Több is volt az útvonalon, mindegyik felhagyva, parlagon, száraz kórókkal, derékig érő fűvel borítva, felgyomosodva – mondani sem kell, hogy ezt még a vad sem eszi meg, hiába „terem” ez az ingyenes menü a vadföldeken… Felvetődött, milyen hasznuk lehet a vadföldeknek a vadak takarmányozásában, az erdőben való tartásukban, egyáltalán a vadgazdálkodásban. Érdekes téma, ennek jártunk utána, és közben más kérdéskörök is szembeötlöttek, tágult érdeklődési körünk.
A vad takaríthatná be a terményt
Vadföldekről szóló szakírásokat tanulmányoztunk, próbáltunk képet alkotni arról, miben is merül ki a vadföld – avagy vadlegelő – meghatározása.
A szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy a vadföldek művelése az egyik leghatásosabb lehetőség a vadállomány megfelelő egyedszámának és minőségének megőrzéséhez. Ugyanakkor kitűnő lehetőség a szórókon történő vadetetés kiegészítésére. Ha jó helyen van a vadföld, művelése megfelelő, képes a környékére vonzani a vadállományt. Esetenként őzet, vaddisznót, szarvast, de a medvét is, így akár az állomány mennyiségének és minőségének felmérésében is szerepe lehet. A vadföldek egész évben hozzájárulhatnak a vadállomány ellátásához, akár télen is – például a gumós növények által. Nem mellékesen: a vadföldeken és a környékén elegendő táplálékot kapó vad nem fog a mezőgazdasági területeken felbukkanni. Ugyanakkor kevesebb kárt tesz az erdei ültetésekben, csökken a rügyrágás, a kéreghántás mértéke. Az sem mellékes, hogy az uniós szabályozás szerint a művelt vadföldekre támogatás igényelhető, hiszen a vadföld létesítése mezőgazdasági tevékenységnek számít.
A vadföldi növénytermesztés hasonlít a mezei kultúrák műveléséhez, a növényeket a talaj vízellátottsága, összetétele, a mikroklíma ismeretében kell megválasztani. Nem utolsósorban az övezet vadállományának megfelelően.
Hogy mit lehet termeszteni vadföldön? Szinte lehetetlen a teljes listát felsorolni, de íme néhány példa.
Apróvadas területeken – hasznos apróvadakról beszélünk itt, számunkra ez kimerül a nyúlban, sajnos, a háromszéki vadász ritkán találkozik fácánnal, szalonkával, récével, vadlúddal (még ha védett fajok is) – a csóré vagy kalászos őszi búza, őszi, tavaszi takarmányárpa, tritikálé, kukorica – akár több fajtával is egy vadföldön, hogy kinyúljon az érési ideje –, napraforgó, fehér here ajánlott többek között.
Nagyvadas területeken – nálunk az őz, a gímszarvas, a vaddisznó és a medve alkotja ez a csoportot – az apróvadaknál említettek mellett termeszthető takarmányborsó, takarmánytök, takarmányrépa, silócirok, szudáni fű, csicsóka – a lista nagyon hosszú, az adottságok függvényében lehet választani.
A vadföldek szélén úgynevezett rágósávokat is lehet telepíteni, erre alkalmas a gyertyán, berkenye, szeder, bodza is – nem élünk a teljesség igényével. Lényeg: a vadföldeken a mezei kultúrákhoz hasonlóan lenne folytatható a növényi kultúrák termelése. A különbséget a betakarítás jelenti: a vadföldeken a vadak a haszonélvezők, ők takarítják be a terményt, hálaképpen nem mennek a gazdák földjeire. Azt is mondhatjuk: a vadföldek létesítése a vadkármegelőzés egyik módja.
Nagy lehetőséget nyújtanak a vadföldek, ez vitathatatlan. De vadgazdáink akkor miért nem élnek vele?
Nem művelhetik a vadföldeket
Az előbbi kérdésre megdöbbentő választ kaptunk: nem engedik az erdőtulajdonosok – ezt mondta beszélgetésünk során a Kovászna Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesületének igazgatója, Rétyi Csaba.
Az erdők, az erdőkben lévő tisztások – melyek megfelelnek vadföldek létesítésére – nem a vadásztársaság tulajdonát képezik, ők csupán bérlők. A területek tulajdonosai magánszemélyek, közbirtokosságok, önkormányzatok (no meg az állam – tesszük hozzá), de ezt a fajta közvagyont előszeretettel az állami erdészetre bízzák. Valószínűleg, mert állami szemmel, érdekeltségként nézve, ott van jó kezekben. Nem mellékes az sem, hogy a vadállomány is állami tulajdon, csak a vadgazdálkodást bízzák „nagylelkűen” a vadásztársaságokra.
A vadlegelőknek fontos szerepük kellene hogy legyen a vadgazdálkodásban, nagy lehetőség rejlik bennük – szögezte le Rétyi. De a bökkenőt is hozzáfűzte: a területtulajdonosok nem engedik vadföldek létesítését a kisebb erdei tisztásokon. Próbálkoznak, az egyesületnek elméletileg mintegy nyolchektárnyi vadföldje van, amit régebben megművelhettek, de most ezt nem tehetik, nem szánthatnak, vethetnek. Van néhány eset, hogy a vadföldet a tulajdonos bérbe adná, de horribilis összegért.
Hogyan lehetne fizetni, hiszen a vadásztársaságok gyakorlatilag bevétel nélkül maradtak, semmit nem értékesíthetnek például kilövéssel. De a felelősség megmaradt, az állatokat etetniük kell, a mezőgazdasági területeken történt kártevés miatt is felelősségre vonják őket. Azt gondolják, a vadászok egyetlen tevékenysége a vad meglövése, a szórakozás. De emellett a vadgazdálkodás komoly finanszírozást igényel. Ezt nem lehet csupán a vadászok tagsági díjából fizetni, nem lehet kukoricát, répát, egyéb takarmányt kihordani az etetőkhöz a vadállomány helyben tartása érdekében. Ha nem változik valami, sok vadászegyesület feloszlatásra lesz ítélve – kongatta meg a vészharangot Rétyi. Akkor lehet majd meglátni, mit is jelent a szakszerű vadgazdálkodás hiánya – fűzte hozzá az igazgató.
Automatizálták a vadetetőket is
Csendes, nyugalommal telt környezetben található a Sugási úttól nem messze, az Andorkó-nyakban egy felhagyott vadföld. Látszik, hogy egykor megművelték, egyik sarkában régen ültetett, de most is szépen sárgálló csicsókaföld kelleti magát a vadaknak. A csicsóka a szűkösebb időszakokban jelent táplálékot, a vaddisznók kitúrják, az őzek, szarvasok patájukkal kaparják ki a föld alól a gumókat. A medve nem jön számításba, a legínségesebb időszakban téli álmát alussza, eléldegél az ősszel felszedett zsírjából.
A kis tisztás egyik sarkában vadászles húzódik meg, vele szemben az erdőszélen ott van az etető. Most már a vadak etetése is automatizált, a fára felhúzott műanyag hordóban tárolják a kukoricát, beállítható elektronika szabályozza, mikor mennyi tengeri hulljon a földre, főként a vaddisznók számára. Habár az utóbbi években a vaddisznó csak nézi, ahogyan a medvék feleszik a takarmányt, és csak akkor ropogtathatja a szemeket, ha a medvék már jóllaktak. De van ilyen?
Mindez szebb és még jobb lehetne, ha a vadföldet évente művelhetné az illetékes vadásztársaság. De hát nem minden történik a normalitás és a természet rendjén. Vannak azonban dolgok, melyek a józan ész legtávolabbi határától is messze esnek. Amint tapasztaltuk az említett vadetető közvetlen közelében is.
Nagy az Isten állatkertje
Mostanában nagy hangsúlyt fektetnek a természetben való mozgásra, sétára, kocogásra, szaladásra, biciklizésre – hogy csak a legismertebb lehetőségeket említsük. A hatóságok, civil szervezetek, önkormányzatok támogatják ezeket a törekvéseket. Általánosságban helyesen, de nem mindig észszerűen. Sőt: meggondolatlanul.
Az Andor-nyakában is jelöltek ki útvonalakat, fára festett jelekkel mutatják az útirányt a sportolónak, kikapcsolódónak. És hová kerültek a jelek? Alig néhány méterre a fentebb bemutatott vadetetőtől, a fára felhúzott szórótól. Mintha ínyencséget – értsd: szabadidős sportolót – akartak volna felszolgálni az ott eszegető vadaknak, főként medvéknek. Hogyan másképp lehet ezt józan ésszel értékelni?!
A vadászok sem látták ezt jónak, ők már valósághoz igazodó ésszel szóltak a illetékeseknek: a kijelölt út kiemelten veszélyes hely mellett halad, ha nem akarnak tragédiát, töröljék a fákról a festéseket, vezessék máshol az útvonalat. Ezt már az illetékesek is megértették, elfogadták az észszerű javaslatot. Lekaparták a fákról a jelzéseket, és máshová „terelték” a természet- és sportszerető emberek erdei forgalmát.
Ehhez a vadászleshez vezet a túraút – kerüljük, ha lehet
Most pedig fogózkodjon, kedves Olvasó! A régi útvonal korábban az etető bal oldalán haladt. Az átfestés során pedig... átkerült az etető jobb oldalára, de ugyanolyan veszélyesen közel, mint azelőtt volt. Van valaki, aki ezt megérti?
Aztán, ha bekövetkezik a baj – a táplálkozó vad ösztönösen fog támadni az ebédlőjénél rá törő emberre –, ki lesz a felelős? Főként, ha a hívatlan vendég csendben végzi a dolgát, a kocogást, biciklizést, azért is, mert reméli, hogy vadat lát az erdőben. Ne adj’ isten, fotózkodni is tudna, videó még jobb. Hát, ezen a helyen könnyen megtörténhet a nagy találkozás, utána a túra – jobb esetben – akár a szirénázó mentőautóban is folytatódhat. „Ajánljuk” az érdeklődőknek…
Turistacsalogatás medvével
Szóval, a vadászok vadetetési lehetőségei korlátozottak. Hordhatják a terményt az erdőbe, de ott nem termelhetnek, hogy a vad saját környezetében élhessen a vetett, ültetett takarmány előnyével. De mi a helyzet lakott környezetben? Turisztikai érdekeltségű településeken? Mert a vak is látja: a medveetetést, medvenézést, -mutogatást – mint régen a vásárokban a medvetáncoltatók tették – turisztikai szempontból alaposan kihasználják.
Tettünk egy kört, szétnéztünk Bálványosfürdőn, a fennebb lévő ötcsillagos szállodánál, elértünk a Szent Anna-tó kráterének felső pereméig, majd leereszkedtünk Bükszádig. Ami igaz, az igaz: medvét nem láttunk. Egy barátságos rókát viszont igen.
Az út mellett feszedezett. Lassítottunk, ablak le, fényképezőgép elé. Sokszori exponálás, a ravaszdi szinte pózolt. Többször körbejárta az autónkat, látszott, hogy ismerős már számára a helyzet: várta, mi repül ki az ablakból. Nem volt szerencséje.
Kissé odébb leült az út szélére. Fentről BMW érkezett. Magyar rendszámú. Meglátták a rókát. Nekihajtottak. Hogy miért, az titok marad. A róka félreugrott, a BMW visszasorolt az aszfaltra. Aztán a vörös bundás újból az autónk mellé szegődött. Enni ugyan ekkor sem kapott, de legalább érezhette, nem mindenki ellensége, nem mindenki üldözi embertelen szórakozásból.
De térjünk vissza a medveetetés tárgyához. Hogyan kapcsolódik a turizmussal? És végképp: mi a való helyzet az ember–medve konfliktus terén? Ezt fejtegetjük következő riportunkban.
