Kedden, amolyan főpróbaként, a szociáldemokraták – immár kétségtelenül őket illeti meg a vezető szerep –, a liberálisok és az RMDSZ által alkotott nagykoalíció felmentette Anca Dragut, a szenátus elnökét, s helyére kinevezte Florin Cîţu ügyvivő, pontosabban bukott kormányfőt. Nem mintha államférfiúként megérdemelné e tisztséget – ha például valamilyen elképzelhetetlen ok miatt netalán felfüggesztenék Klaus Iohannis államelnököt, ő lépne a helyébe –, hanem fájdalomdíjként. Addig marad székében, ameddig ezt felettesei jónak látják, pártelnöki tisztsége különben is ingatag.

E szenátusi fordulat kapcsán még megjegyzendő, hogy Anca Dragu amolyan szappanoperás stílusban jajongott egy jelenetnyit, s kilátásba helyezte, hogy felmentése miatt az USR által eddig ócsárolt alkotmánybírósághoz fordulnak, mintha nem lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy parlamenti többség saját házelnököket választhat. Gyermeteg sírdogálást, silány színjátékot láttunk azoktól, akik korábban az ország megmentésének hangzatos célját tűzték zászlajukra.

De vissza a dübörgő nagykoalícióhoz: szerdán zsinórban és bólogatva hallgatták meg a miniszterjelölteket, s miként a szociáldemokraták higgadt vezetője, Marcel Ciolacu már a múlt héten rögzítette: ma, azaz csütörtökön kormánya is lesz az országnak. Végre, akár ezt is mondhatnánk, ha oly sok okunk lenne valamiféle bizakodásra, ismervén mindazt, ami eddig a liberális kormányzások háza táján történt. Az mégis megkockáztatható, hogy a hatalomba díszlépéssel visszatérő szociáldemokraták semmivel sem lesznek rosszabbak, mint Orban, illetve Cîţu gyengécske pártkatonái. A kormányprogram kétszázvalahány oldalától azonban csodát nem érdemes várni, a járvánnyal továbbra is küzdeni kell, a téli fűtésszámlákat pedig ki kell majd fizetni.

A hatalmi játszmák legújabb, balkáni epizódja pörög tehát a szemünk előtt, s bizony nehéz eldönteni, sírjunk-e vagy nevessünk. De miért is történik, miért történhet mindez, nyer-e valamit az, aki csupán valamiféle társadalmi békére, fejlődésre, kiszámíthatóbb, értelmesebb jövőre vágyik? Egyáltalán, ki nyer ebből az egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlen osztozkodásból? A bukott liberálisok biztosan nem, a szociáldemokraták viszont igen. A lakosság legkevésbé; a paktum nagy nyertese maga Klaus Iohannis államfő, aki ezzel a fura fegyverszünettel bebiztosította magát, s elkerüli a felfüggesztését. Üsse kő, ha kell, immár mosolyogva kezet foghat az általa nyilvánosan és következetesen pokolba kívánt „pészédé” vezetőivel, s e nagy és eredeti megbékélést követően jó karmesterként akár azt is jelezheti, örvendezzen mindenki a maga zsákmányának. Hát nem államférfiúi tündöklés, csak itt, csak most, csak értünk?