Enyhítések és szigorítások

2021. november 29., hétfő, Belföld

A Nicolae Ciucă vezette új kormány pénteki ülésén hozott határozatával bevezette azokat a járványügyi enyhítéseket, amelyeket az esetszámok csökkenésére alapozva javasolt az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU). Szombaton ugyanakkor – az omikronnak nevezett új vírustörzs miatt, mely Dél-Afrikában bukkant fel, azóta pedig több európai államban is észlelték – arról döntött a testület, hogy a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség és Svájc állampolgárait engedi be területére Románia, számukra pedig tesztelési és 14 napos karanténkötelezettséget ír elő, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva a koronavírus ellen. Mindkét intézkedés hatályba lépett már.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter közlése szerint az intézkedést azt indokolja, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az omikron az eddigieknél sokkal ragályosabb vírustörzs, melyet eddig hét afrikai országban fedeztek fel: Botswanában, Szváziföldön, Lesothóban, Mozambikban, Namíbiában, a Dél-afrikai Köztársaságban és Zimbabwén.

A térségből érkező európai utasoknak érkezéskor és a nyolcadik napon PCR-tesztet kell végezniük: amennyiben mindkettő negatív, a tizedik napon elhagyhatják a karantént.

Az egészségügyi miniszter szerint nem lehet kizárni, hogy az új vírusvariáns Romániában is megjelenik. Mint mondta, három hét elteltével várhatóak az első tanulmányok arról, hogy hatásosak-e a most használatos vakcinák az omikron ellen.
 

Leszálló ágon a delta variáns

Egyébként a járvány delta vírusvariánsa által okozott negyedik hullámának leszálló ágán van Románia, amely több mint húszezer áldozatot követelt. Az esetszámok csökkenésére alapozva a kormány pénteki ülésén hozott határozatával egy sor járványügyi enyhítést vezettek be.

Sporteseményeket 5 és 21 óra között lehet tartani nyílt vagy zárt térben, a nézőtér legtöbb 30 százalékos kihasználtságával, ezeken a beoltott vagy a betegségen átesett személyek vehetnek részt.

Szabadtéri előadások, koncertek, fesztiválok vagy más kulturális rendezvények lebonyolítása 5 és 21 óra között engedélyezett, csakis beoltott vagy a betegségen átesett emberek számára, a nézőknek fenntartott terület maximum 30 százalékos kihasználtságával, de a nézők száma semmiképpen sem haladhatja meg az 1000-et. A közönség minden tagja számára 4 négyzetméteres területet kell biztosítani.

Felkészítők, képzések, workshopok, konferenciák szintén 5 és 21 óra között bonyolíthatók le kül- és beltérben, a befogadóképesség 30 százalékának kihasználásával, a résztvevők száma nem haladhatja meg a 150-et. Ezeken is kizárólag olyan emberek vehetnek részt, akiket legalább 10 napja teljes körűen beoltottak, vagy 15 napnál több, 180 napnál kevesebb ideje átestek a betegségen.

A jogszabály a román nemzeti ünnep alkalmából rendezett hivatalos ünnepségeken való részvétel feltételeiről is rendelkezik. Ezeken az ünnepségeken a szervezők által elkerített, hivatalos részen Bukarestben 400, a megyeszékhelyeken maximum 200 ember vehet részt, egyméteres távolság betartásával, maszkban, az egészségügyi óvintézkedések tiszteletben tartásával. Ezekre a területekre is csak a SARS-CoV-2 vírus ellen beoltott vagy a betegségből kigyógyult személyeket engedhetnek be. Az elkerített, hivatalos részen kívül ugyanakkor bárki részt vehet a december elsejei ünnepségeken, ha betartja az egyméteres távolságot a többi résztvevőtől és maszkot visel.

A közintézmények székhelyein szervezett ünnepségeken Bukarestben 300, más településeken 150 személy vehet részt, ha biztosítani tudják a kétméteres távolságot a résztvevők között. Csak beoltott vagy a betegségen átesett embereket szabad beengedni ezekre a helyszínekre.

Az egészségügyi hatóságok arra figyelmeztették a lakosságot, hogy legkésőbb januárban Romániát is eléri a járvány – Nyugat- és Közép-Európában már rengeteg fertőzést produkáló – ötödik hulláma, és az ország csak úgy korlátozhatja a halálozások és súlyos megbetegedések számát, ha növelni tudják az átoltottságot. A 19,3 milliós Romániában eddig 7 716 000 ember, a beoltható (12 év feletti) lakosság alig 45,5 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2021-11-28: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Higgyünk abban, hogy visszatérhetünk egymáshoz (Adventi gyertyagyújtás Sepsiszentgyörgyön)

A címbéli üzenetet Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere fogalmazta meg vasárnap esti videóüzenetében, miután a megyeszékhely főterén felállított adventi koszorún meggyújtotta az első gyertyát. A járvány miatt az előző évben és idén sem sikerült megtartani a városlakók körében igen népszerű, több mint tíz éve indított, közösségi ünneppé vált gyertyagyújtást. A karácsonyra való készülődés jegyében idén hófehér város díszíti a főtéren és az Állomás negyedi körforgalomban felállított adventi koszorúkat, kigyúltak az ünnepi fények is.
2021-11-29: Belföld - :

Tőkés László: szörnyszövetséget legitimál az RMDSZ

Tőkés László szerint szörny­szövetséget legitimál az RMDSZ a kormányban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kolozsvári sajtótájékoztatón értékelte a romániai nagykoalíció megalakulását.