Tőkés László: szörnyszövetséget legitimál az RMDSZ

2021. november 29., hétfő, Belföld

Tőkés László szerint szörny­szövetséget legitimál az RMDSZ a kormányban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kolozsvári sajtótájékoztatón értékelte a romániai nagykoalíció megalakulását.

Tőkés kifejtette: Romániában dühöng a politikai és erkölcsi balkanizmus, a nagypolitikán úrrá lett a hazugság, az árulás, a butaság és a szolgalelkűség. A „szörnyszövetséget” alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) becsapta a választóit, hiszen semmilyen elvi alapja nincsen a politikájuknak.

„Lám, így egyesül a vörös pestis és a nemzeti liberalizmus. Ennek a kiábrándító érdekházasságnak az élén pedig az a szász származású Klaus Iohannis elnök áll, aki tavaly áprilisban még azzal vádolta a PSD-t, hogy eladja Erdélyt Orbán Viktornak” – jelentette ki. Hozzátette: miután Iohannis többször is válságba taszította az országot, csütörtökön arról prédikált, hogy Románia megelégelte a kríziseket, és a szavak helyett a tetteknek van itt az ideje. „Micsoda nagyképű demagógia” – értékelte a volt püspök.

Tőkés talánynak tekinti, hogy a két nagy párt miért ragaszkodott az RMDSZ kormányzati részvételéhez akkor is, ha a szavazatai nélkül is elegendő parlamenti támogatással rendelkezik a koalíció. „Fájdalmam, hogy az RMDSZ, mint annyiszor, most is részesévé válik a többségi zsákmánypolitikának, nevével legitimálva ezt a szörnyszövetséget. (…) Ezáltal elveszítette a képességét arra, hogy a magyar érdekeket képviselje. Egy elnyomott kisebbség képviselőjeként legitimálja az elnyomókat” – jelentette ki a politikus.

Tőkés László úgy vélte: az RMDSZ-nek az autonómia, az önálló állami magyar oktatás kiharcolásával, az államosított közösségi vagyon visszaszerzésével kellene foglalkoznia. Valószínűsítette, hogy a szövetség is a helyreállítási alapból származó pénzforrásokra, „a zsákmányra” pályázik. „Nem szabad hagynunk, hogy megvásároljanak” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ez hosszú távon veszteség lesz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2021-11-29: Belföld - :

Enyhítések és szigorítások

A Nicolae Ciucă vezette új kormány pénteki ülésén hozott határozatával bevezette azokat a járványügyi enyhítéseket, amelyeket az esetszámok csökkenésére alapozva javasolt az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU). Szombaton ugyanakkor – az omikronnak nevezett új vírustörzs miatt, mely Dél-Afrikában bukkant fel, azóta pedig több európai államban is észlelték – arról döntött a testület, hogy a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség és Svájc állampolgárait engedi be területére Románia, számukra pedig tesztelési és 14 napos karanténkötelezettséget ír elő, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva a koronavírus ellen. Mindkét intézkedés hatályba lépett már.
2021-11-29: Belföld - :

Harmincegy megye három ezrelék alatt

Pénteken 1958, szombaton 1727 tegnap pedig 1377 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, az elvégzett teszteknek 4,58, 4,66, majd 6,51 százaléka bizonyult pozitívnak.