A hosszú törökországi kiszállása után kissé döcögősen indult a Sepsi-SIC szombati bajnokija, ám a második félidőben mutatott meggyőzőbb teljesítményének és eredményesebb játékának köszönhetően a zöld-fehérek 73–39-re diadalmaskodtak a Kolozsvári U csapata felett a női kosárlabda Nemzeti Liga 8. fordulójában. Megyeszékhelyi együttesünk szerdán Győrben vendégszerepel az Európa-kupa csoportkörének utolsó fordulójában, a hétvégén Zoran Mikes tanítványai az Agronómia Bukarest otthonában lépnek pályára.
Brianna Fraser és Orbán Nikolett dupláira a kolozsvári Taneka Rubin felelt egy hármassal (4–3), amit a hazaiak részéről Jovana Pašić, a vendégektől pedig Alexandra Uiuiu triplája követett (7–6). A folytatásban ismét Fraser és Orbán pontozott, és úgy tűnt, könnyen meglesz a Sepsi-SIC szombati győzelme (11–6). Ezt követően bő két percig nem esett kosár, a pontcsendet Ioana Ghizilă törte meg, és 15–9-es állásnál ért véget az első negyed. A második játékrészben rövidzárlatot kapott együttesünk, és a 16. percben a kincses városiak átvették a vezetést (17–18). Előnyük nem tartott sokáig, mivel az újfent jó napot kifogó Fraser magára vállalta a kosárgyártás legjavát, s 30–22-es eredménynél vonultak szünetre a csapatok. A fordulás után egy határozottabb Sepsi-SIC jött ki az öltözőből, s Zoran Mikes tanítványai három és fél perc alatt húszpontos előnyt dobáltak össze (42–22). Innen már sétagalopp volt a találkozó, és a szentgyörgyiek robogtak hatodik bajnoki sikerük felé. A kolozsvári egyetemisták csupán elvétve tudtak pontozni, és 56–30-ról indult a párharc utolsó negyede. Ez is a mieink kedve szerint alakult, s olykor még az is belefért, hogy kimarad egy-két ziccer. A 38. percben lányaink 34 ponttal vezettek (71–37), a vége pedig 73–39 lett az ötszörös bajnokcsapatunk javára, mely 6/1-es mérleggel a tabella negyedik helyét foglalja el.
A találkozó és a házigazdák legjobbja az újabb dupla duplát – 26 pont és 12 lepattanó – jegyző Fraser lett, a kolozsváriaktól a 14 egységet szóró Rubin volt a legeredményesebb. A vendégek sepsiszentgyörgyi játékosa, Bölöni Noémi közel negyedórányi játéklehetőséget kapott, ezalatt 8 pontot szerzett.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 8. forduló: Sepsi-SIC–Kolozsvári U 73–39 (15–9, 15–13, 26–8, 17–9). Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Mintegy 150 néző. Sepsi-SIC: Pašić 10/6, Wallace 2, Ghizilă 4, Orbán 15, Fraser 26–Botos 2, Cătinean 5/3, Croitoru 2, Nemes, Podar 7. Edző: Zoran Mikes. Kolozsvár: Beldian 1, Nicholas 4, Uiuiu 5/3, Rubin 14/6, Fleșer 2–Rus, Stoica 1, Bölöni 8, Popovici, Bota 2, Al Ash Hab, Mihășan 2. Edző: Ioannis Koukos.
A 8. forduló további eredményei: Alexandria–Marosvásárhelyi Sirius 67–64, Konstancai Phoenix–Szatmárnémeti VSK 59–87, Brassói Olimpia–Bukaresti Rapid 81–57, Agronómia Bukarest–Aradi FCC 46–55, Târgoviște–Kézdivásárhelyi SE 78–73.
Sorsoltak a kupában
Vasárnap kisorsolták a női kosárlabda Román Kupa negyeddöntőinek párosításait, a címvédő Sepsi-SIC ellenfele a Brassói Olimpia csapata lesz. A párharc első felvonását december 29-én rendezik meg a Cenk alatti városban, a visszavágót január 5-én játsszák a Sepsi Arénában. A sorozat négyes döntőjét február 26–27-én rendezik meg.
A negyeddöntők párosításai: Brassói Olimpia–Sepsi-SIC, Aradi FCC–Szatmárnémeti VSK, Târgovişte–Konstancai Phoenix, Alexandria–Marosvásárhelyi Sirius.