Gyimesy (felvett név – a szerző megjegyzése) Kásás Ernő 1901. április 15-én született Gyergyószentmiklóson, de már pár hetes korában átköltöztek szülei Sepsiszentgyörgyre. Fiatal korában itt tanult  a Mikó-kollégiumban. Nagyapja, Kásás György a közeli Előpatakon volt iskolaigazgató, tanító, vendéglős. Édesapja Kásás Sándor kereskedő, a Mikó-kollégiumban volt a boltja. Rokonaiként tartotta számon Orbán Balázs néprajzkutatót és Benedek Elek meseírót, de ide soroljuk a híres vízilabdázót, a világbajnok Kásás Zoltánt is.

Gyárfás Jenőtől kapott képzése után a budapesti főiskolára ment felvételizni. A festői diploma és európai továbbképzések után 1927-ben az egyesült államokbeli Chicagóban tanult tovább az Arts Institute-ban, és megszerezte a mester fokozatot, majd bekapcsolódott a város magyar életébe. Életrajzi könyvéből idézünk: „Így hívták a kiállítást: WOMEN WORLD’S FAIR. A Magyar szoba közepén ott ékeskedett a bútorom, falán aranykeretben az udvarhelyi Lókodban festett székely kapu és egy ’48-as kerekeskút. Se szeri, se száma varrottasoknak, matyó, torockói kézimunka-csodáknak, köcsögnek, kulacsnak.”

Gyimesy Kásás Ernő arcképe

1929-ben Sepsiszentgyörgyön a városi múzeum évfordulós kiállításán vett részt, és elnyerte első aranyérmét. Az SZNM 2002-ben megjelent 125 éves emlékkönyve írja: „A kiállítások közül a legjobban a képzőművészeti kiállítás sikerült. (...) A képzőművészeti kiállításra négy termet foglaltak le a kollégium épületében. Itt voltak megtalálhatók a megjelent székely festők művei: Nagy Imre 8, Kásás Ernő 7...” Az eladott  hét képpel segítette a múzeumot.

1929-ben hazatért Budapestre, és megszerezte a rajztanári diplomáját is. Ekkor már otthoni műtermében és a Nemzeti Szalonban voltak kiállításai. 1933-ban újabb sikerek várták az Egyesült Államokban, két pályázatot nyert: egyiket az East Chicago-i önkormányzattól, a másikat az Indianapolisi Art Institute-tól, ezek közül a Mit adott a könyv az emberiségnek? című 12 méteres freskójával részt vett a chicagói világkiállítás (1933–34) General Building csarnokában. Több tízezren csodálhatták meg a gyönyörű képet, amin apja volt az idős tudós a földgömbbel, ő maga pedig a rádióbemondó. Ez előtt a művész rádióbemondó volt a chicagói magyar rádiónál és újságíróként is tevékenykedett. Másik nagy méretű festménye a Justicia kép volt. Mindkét kép átkerült East Chicagóba, egyik az ottani könyvtárban van ma is, a másik a helyi bíróság épületét díszítette.

Sajtóvisszhang: „Magyar festőművész sikere Amerikában. Chicagóból írják: A kép – megelőzően, a chicagói világkiállításkor – több hónapon át a General Exhibition buildingben volt kiállítva – amiről annak idején a Pesti Hírlap már megemlékezett –, és rengeteg ember tekintette meg. A leleplezési ünnepély fényes keretek között zajlott le, és azon Medgyessy László chicagói magyar konzullal az élen részt vettek az összes magyar egyesületek, továbbá a chicagói társadalmi és kultúrszervezetek. Az állam nevében Wilbur D. Peat vette át a képet és gratulált a magyar művésznek nagy sikerű alkotásához. A leleplezési ünnepély után több száz terítékes bankettet rendeztek Kásás Ernő tiszteletére.”

Székely parasztudvar

1935 után sérülés miatt a mester már nem tudott festeni, és a Chicagói Légiszínház rádióadás igazgató-bemondójaként dolgozott, majd hazatért Budapestre, újságírónak állt. Korábban is művelte ezt a szakmát, amerikai élete során tudósította az amerikai Magyar Népszavát és írt a Székely Népnek is.

A Székely Nép 1931. december 24-én írja: „Kásás Ernő kiállítása. A korabeli legtekintélyesebb kritikusok egyike, Kézdi Kovács László írt dicsérő szavakat: Mostani műterem-kiállításán A szépség diadala című vászna a legértékesebb. A mester édesanyjáról és feleségéről festett jó képmásai kiváló portréfestőnek mutatják be. A Székelyföldön, különösen Sepsiszentgyörgy vidékén festett friss tájképei (Olt menti részletek — falusi házak és udvarok, kerekes kút) a nagybaconi templom és régi temető, pesti vázlatai közül a Silos telep égése, s különféle figurális vázlatok élénkítik meg a tárlat anyagát. A művész egyébként rendes munkatársa az amerikai magyar lapoknak is, irodalmi munkásságot is fejt ki.”

Ugyancsak a Székely Nép 1930. június 5-i számában írja: „Benedek Elek sírjára. Elek Apó emlékkönyvembe beírt néhány sort. Őszintén mondva meglepett, midőn emléksorok helyett az alant leírt kis verset olvashattam: Sírfeliratom. / Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre így neveltem. Bp., 1926. március 2. Benedek Elek. Csodálatos, hogy éppen az írói jubileumának 25. évfordulóján – az Ádám Éva írónő által rendezett ünnepén – az elmúlás gondolatai jutottak eszébe. Amennyiben a sírfelirat kérdése aktuális lenne, úgy az illetékeseknek szíves figyelmébe ajánlom. Budapest, 1930. május hó 27-én. Kásás Ernő” (Később valóban ez lett a sírfelirata – a szerző megjegyzése.)

A bostoni vásár

Egy 1932. június 2-án megjelent írásában egykori osztálytársának állít emléket: „A sepsiszentgyörgyi hős.  ...a mi szerény Bitai Gyulánkat választották a nemzet egyik képviselőjévé az óceánrepülők világkongresszusára való kiküldöttként (...) A gép lezuhant, mint annyi más tízezer, de Endresz és Bitai örökre élni fognak minden kulturlélekben.”

Ekkortájt újságíróként dolgozott: a hazai lapok mellett tudósította a clevelandi Szabadságot is. „A politikai állásfoglalások útvesztőjében két művészeti lap szerkesztőségében kaptam helyet. Magyar Film volt az egyik, Hivatásos Magyar Fényképész volt a másik, képes magazin mindkettő. A virágjában lévő amerikai angol nyelvű filmek uralták a megnagyobbodott ország szükségletét, tapasztalataim, nyelvismeretem, a képszerkesztés módozatai juttattak álláshoz. Leglényegesebb eleme volt, hogy távol lehetett maradni a politikától. Nem való az művészembernek...”

1940-ben Jávor Pált és szüleimet aradi rokonaik társaságában fotózta. Életrajzi könyvében írta: „Orbán Balázs már hátán egy fotográfusmasinával gyalog járta végig a székely falukat, történelmi kutatásainak sokoldalúságait négy vaskos kötetben írta meg.”  Ennek a számnak a Magyar Fényképész címlapján Orbán Balázs látszik félalakos képben Bocskai-ruhában. Fontos írásai jelentek meg filmekről, rendezőkről, fényképével is szerepel a Magyar Filmben.

Justicia

Az 1940-es évek elején tudósított Beregszászról, Erdélyből, mindezért 1943-ban megkapta a Nemzetvédelmi Kereszt állami kitüntetést. 1956-ban jószolgálati tevékenységet végzett hazájában és disszidálása után az USÁ-ban is segítette a magyar menekülteket. Bostonba került, nemsokára (1957/58 fordulóján) a Doll and Richards Newbury Galleryben volt kiállítása. Tanított a Farleigh Dickinson Egyetemen, majd New Yorkban telepedett le.

1964-ben alapítója és ügyvezető elnöke lett a Külföldi Magyar Képzőművészek Világszövetségének. 1969-ben az Árpád Akadémia aranyérmét nyeri el, és megválasztják az akadémia képzőművészeti osztályának elnökévé, amit 1988-ig tölt be. Ebben a szervezetben 1968 és 1988 között volt képzőművészeti kiállítások főrendezője. Ezért a közösségi munkájáért kapta 1981-ben az Árpád Szövetség Nagy Arany Árpád-csillag elismerését. 1970-ben Párizsban a Grand Palais 1970 Le Salon kiállításon két festményét mutatják be.

A Világszövetség elnökeként a Carnegie Institute New York, Philadeldhia, Monaco, München, Washington, Los Angeles, Torontó helyszínekkel rendezett kiállítások főrendezője volt. Felkereste Johannesburgban a magyarokat, kiállítást rendzett itt és több más afrikai helyszínen is. 1977-ben megjelenik Gyimesy Kásás Ernő és Könnyű L. László szerzőktől a Külföldi magyar hivatásos képzőművészek című lexikon.

1978-ban Sepsiszentgyörgyre látogat, ahol a Székely Nemzeti Múzeumban rendeznek önálló kiállítást tiszteletére, 15 festményét ajándékozza a múzeumnak. Életében utolsó kiállítása 1989-ben az East Chicago-i könyvtárban volt, freskója ünnepélyes újraavatása történt ekkor.

Sok szervezet tagja volt: díszelnöke az American Hungarian Associationnek, Szt. László lovag, újságírói munkájáért Press Award és a Grumbacher cégtől életműdíjat kapott, igazgatója az Amerikai Magyar Szövetségnek, tagja a Magyar Könyvtár és Történelmi Társulatnak és a Federation Francaise des Societes D’Artnak. 1994-ben New Yorkban érte a halál, ennek körülményeit, örökösét, hagyatékát nem ismerjük.

Tóth Csaba Béla