A nehézgépipar nyugdíjas géplakatos-hegesztőjeként, sepsiszentgyörgyi lakosként. Rendszeres előfizetőjeként, olvasójaként elsősorban! Pro secundo MÚRE-tagként is szót kérnék a Háromszék megyei napilap és szerkesztőség negyvenedik esztendejét betöltő székháza elleni orvtámadás és zsarolási kísérlet ellenében.
Meglepődve és felháborodva vettem tudomásul a megyei tanács kilakoltatási szándékát. Tamás Sándor elnöknek, Zágon szülöttének talán jobb lett volna Bukarestben, a parlamentben maradnia, belső ellenzékinek az RMDSZ keretében, a Reform Tömörülés első vonalában. Ha már mindenképpen politizálásra szánta hátralevő életét, s hátat fordított szerkesztői, publicisztikai, történészi indulásának. Egy nemzeti-liberális platform vezetőjét nem ilyen karakterrel-gerinccel képzeltem el, s Tőkés László egykori tanácsadójaként fel is néztem rá. S lám, mit értem meg, mily pálfordulást! Megkaparintva a legfőbb megyei méltósági beosztást, hátba támadja saját fajtáját, Háromszék polgári-nemzeti gondolkodású lakosságát, mely még időben felismerte az ernyős, tömörítő érdekvédelmi szervezetként indult, s lassan kormányzó politikai párttá alakult RMDSZ önérdekvédelmi, demagóg jellegét. Hogy csak az EU-s választás példájával hozakodjam elő: azon az emlékezetes, ,,templomok közötti" őszi kampánygyűlésen mintha Tamás úr is ott lett volna Orbán Viktor, Tőkés László s más nemzeti érzelmű politikusok társaságában? Bocsánatot kérek, ha tévedek... A Háromszék sepsiszentgyörgyi és megyei olvasói — vannak vagy százezren, ha az előfizetők, a szabadon vásárlók számát a családtagok és szomszédok hármas átlagával szorozzuk — nem bunkók, különbséget tudnak tenni búza és ocsú között. Ezért határozottan visszaverem, cáfolom eszmetársának, Takács Csaba kampányfőnöknek azt a lealacsonyító-lekicsinylő kijelentését, miszerint a Háromszék nem újság, hanem pártlap. Vagy sérti az RMDSZ jól fizetett vezetőinek fülét az Árpád fejedelem-díj átadásakor elhangzott laudáció?
Bár, jogelődjét is beleszámítva, harminchat éve olvasom lapunkat, és külmunkatársként szolgálom is az idő óta, mégsem vagyok vele szemben egyoldalúan elfogult, nem jelentem ki szemrebbenés nélkül, hogy hibátlan! Nem mindig értek egyet szerkesztési koncepciójával — de fő alapelvével, célkitűzéseivel a legteljesebb mértékben. Magyar szellemi műhelyként, erdélyi-romániai magyar lapként a legnépesebb olvasóközönség számára sugároz a Kárpát-medencéből világmagyarságig kihajló megmaradást és jövőépítést célzó eszmeiséget, bármely politikai vagy hatalmi szférával szembeni függetlenségét megőrizve, megtartva. Elég sok romániai lapot és újságírót ismerek, amely s aki, sajnos, aprópénzre váltotta ezt a fogyatkozó, jobb sorsra érdemes székelymagyar népet! Lapunk minőségét illetően van összehasonlítási alapom: rendszeresen átböngészek hét-nyolc erdélyi magyar napi- és hetilapot, öt-hat anyaországit, történelmi egyházaink kiadványait. (Azért minden lapban találni hasznos, értékes rovatokat.)
A Háromszék nem pártot szolgál, és nem milliárdos üzletemberek finanszírozzák. Kicsiny székely közösségünk, erdélyi magyarságunk megmaradásának, gondolkodásának, életigenlésének hű és alázatos Szolgája. Ezért kérem a huszárbajszú tanácselnök urat, ne bántsa, inkább támogassa Lapunkat és szerkesztőségét. Ha pénzügyileg zsarolja, belenyúl a mi zsebünkbe is! A mindenkori renegátokat a jövő ítéli el: volt már erre példa vérzivataros történelmünk során. A bírálatért, a jó szándékú kritikáért sértődés ne essék, mert a jobbítás szándékával, a köz érdekében íródik. Magam is ezt teszem, ezt fogom tenni a szólás szabadságával élve. Akkor is, ha májusig tényleg költözni kell... Szomorú gondolatokkal fogok indulni e hónap utolsó napján a lefüggönyözött választófülkék felé.