Nagyívű tevékenységsorozatot indít a kovásznai Lyukas Kő Egyesület. Komplex személyiségfejlesztő programról van szó, amelyet a magyar kormány támogat a Nemzeti Tehetség Programon keresztül – tudtuk meg a szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján, melyen a tudnivalókat Szabó Levente elnök és Ferencz Botond, illetve dr. Fülöp Csaba alapító tagok osztották meg. A kezdeményező egyesület partnerei a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a Kovászna Belvárosi Református Egyházközség.
A képzések januárban kezdődnek és a tanév végéig folytatódnak, 12 tevékenységet foglalnak magukban. 120 órás a képzés, az oktatás hétvégeken zajlik. 50 középiskolás diák részére biztosítanak részvételi lehetőséget, főként kovásznaiaknak és környékbelieknek, de ha a helyek nem telnek be, távolabb lakókat is fogadnak. December 15-ig lehet jelentkezni a napokban megjelenő hirdetés alapján vagy Szabó Leventénél (telefon: 0727 820 084, szabolev@yahoo.com), illetve Ferencz Botondnál (telefon: 0726 187 753, botond68@gmail.com).
A program során a tanulás hatékonyságát növelő technikákat, módszereket sajátíthatnak el a diákok. A cél kettős: egyrészt, hogy szeressék meg a tanulást, másrészt, hogy gyorsan tanulhassanak. Kiegészítésként melléktevékenységekre is sor kerül, melyeken magyarságismeretet tanulhatnak a résztvevők, lehetőségük lesz az úszás elsajátítására, csoportépítési alapfogalmakat ismerhetnek meg, betekintést kapnak a multimédia világába, sőt, kirándulásra is sor kerül – hangzott el.
Az előadások Kovásznán lesznek – elsősorban teremben, de szabadtéri tevékenységekre is készülnek –, az úszásoktatás Sepsiszentgyörgyön fog zajlani. Ha a járványügyi előírások nem teszik lehetővé a fizikai jelenlétet, az előadásokat online közvetítik.
Helyi, hazai, illetve magyarországi oktatók tartják az előadásokat, köztük a Kovásznán már ismert Lantos Mihály, aki a villámolvasást mutatja be, vagy Bálint Huba magyarságismereti szakértő.
A program finanszírozását a magyar kormány vállalta fel, de azért, hogy a résztvevők is magukénak tekintsék, ne adják fel időközben, motiválva legyenek, személyes hozzájárulást is megszabnak.
A képzés nem rendelkezik tanügyminisztériumi akkreditálással, de a végzők a Lyukas Kő Egyesület által kibocsátott elismervényt fognak kapni.
Gyakorlati eredményeket várnak a képzéstől, azt, hogy a résztvevők olyan képességekkel, ismeretekkel, hasznos információkkal gazdagodjanak, melyeket nem kaphatnak meg az iskolában, de alkalmazhatnak a tanulási és szabadidős tevékenységekben, új perspektívákat nyithatnak meg, ezáltal fejlődhet személyiségük – összegezte a lényeget Fülöp Csaba.