Ajándékgyűjtő verseny idén is

2021. december 7., kedd, Közélet

Második alkalommal hirdette meg a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete rendhagyó ajándékgyűjtő akcióját, melynek célja, hogy a rászoruló családokat és gyermekeiket megörvendeztessék a közelgő ünnepek alkalmával. Az előző télen útjára indított karácsonyi kihívás ezúttal is diákokat, osztályközösségeket mozgósít és ösztönöz jótékonykodásra.

  • Három helyszínen gyűjtik a csomagokat – a főtéri színpad egyike ezeknek. Fotó: Máltai Szeretetszolgálat
    Három helyszínen gyűjtik a csomagokat – a főtéri színpad egyike ezeknek. Fotó: Máltai Szeretetszolgálat

Az adománygyűjtés ebben az évben is verseny formájában zajlik, az érdeklődő osztályközösségek 0–4, 5–6, 7–8, 9–10 és 11–12 osztályos kategóriákban jelentkezhetnek. Feladatuk az, hogy minél több ajándékdobozt készítsenek el, a versenybe pedig az osztályok létszámának fele plusz egy csomaggal lehet benevezni. A legszorgalmasabbak jutalma egy csapatépítő, különféle programokban bővelkedő nap, melyet jövő nyáron szervez a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete. A szervezők beszámolója szerint az első csapatépítő napnak idén nyáron nagy sikere volt a tanulók körében.

A szervezők azt ajánlják, hogy az ajándékdobozokba játékot, édességet, tanfelszerelést, tisztálkodási eszközöket rejtsünk, de sapkát, meleg sálat vagy kesztyűt is mellékelhetünk, majd csomagoljuk be és írjuk rá, fiúnak vagy lánynak szántuk, valamint jelöljük meg az életkort is. Romlandó élelmiszert, éles, veszélyes tárgyakat, ruhaneműt nem tartalmazhatnak a dobozok.

Az elkészült csomagokat a szeretetszolgálat munkatársai három helyszínen veszik át: a főtéri kőszínpadnál, a Szemerja negyedben a stadionnál, illetve az 1918. december 1. úton lévő Amigo üzletnél (az egykori sörözőnél). Az első csomagátvétel december 2-án, csütörtökön zajlott, de további két napon, december 9-én, valamint 16-án is leadhatók a dobozok az említett helyszíneken 18 és 20 óra között. Az ajándékgyűjtésbe a diákok mellett bárki egyénileg is bekapcsolódhat.

A szeretetszolgálat munkatársai a járványügyi szabályok betartására figyelmeztetnek, s arra kérik a diákokat, hogy az osztályok 2–3 képviselőt küldjenek a gyűjtőpontokhoz, ők jelentkeznek be a versenybe és adják át a csomagokat. A nyereményt december 17-én 17 órakor sorsolják ki.

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 1012
szavazógép
2021-12-07: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Sepsiszentgyörgy piaca a legdrágább

A sepsiszentgyörgyiek 66 százalékkal fizettek többet ugyanazokért a szezonális termékekért a piacon szeptemberben, mint a brăilaiak. Miközben a havi nettó jövedelmeket tekintve Kovászna megye a sereghajtók közé tartozik (hátulról a hetedik), itt a legdrágább a termelői portéka, a pityóka hazájában még a krumpli is kétszer annyiba kerül, mint például Târgoviștén. Sepsiszentgyörgy mögött, jókora távolságra, néhány nagyváros következik.
2021-12-07: Jegyzet - Kuti János:

Mégis lesz karácsony - egyelőre (A múlt hét)

Az Európai Bizottság esélyegyenlőségi biztosa, Helena Dalli sajnos visszavonta az egyenjogúsággal és a karácsonnyal kapcsolatos nagyszerű javaslatait, ami Irányelvek a befogadó kommunikációról címmel, (egyelőre) belső használatra az Európai Bizottság alkalmazottjainak készült.