A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) alkalmazottjai nem fogják eltakarítani az utakról a havat, ha nem kapják meg az általuk várt béremelést, amelynek legalább az inflációt kellene követnie – figyelmeztet az útmunkások Elie Radu Szakszervezete.
A szakszervezet, amely a társaság 7000 alkalmazottjából 4800 érdekeit képviseli, azt üzeni az illetékeseknek, ne feledkezzenek meg a több mint háromezer emberről, akik a hóeltakarító részlegen dolgoznak, és sokszor napokig a jégben, fagyban és hóviharban terepeznek, sok esetben a hókotró kocsikon kénytelenek éjszakázni is. A vállalatnál a minimálbér 2453 lej, a szakszervezet már három hete kéri a béregyeztető bizottság összehívását. „A béremeléshez szükséges pénzösszeg szerepel a bevételi és kiadási költségvetésben, de úgy tűnik, hogy a vállalat vezetősége az állásuk elvesztésétől való félelmében kitér a megbeszélések elől. Tudatosan megsértik a kollektív munkaszerződés rendelkezéseit, mivel nem hívták össze a tárgyaló bizottságot a szerződésben meghatározott határidőn belül” – jelezte az érdekvédelmi szervezet. Közlésük szerint az útmunkások elhatározták, hogy tiltakozásul nem takarítják az utakat ezen a télen, mert nem kaptak semmilyen konkrét jelzést a társaság vezetőségétől a béremelési kérelmekre vonatkozóan. Az áremelkedések következtében sok család jövedelme alig ér többet, mint a tavalyi bér fele, és fennáll a veszélye, hogy nem tudják fedezni a kiadásaikat. A vállalat munkásai minden télen 17 ezer kilométernyi közútról és 873 kilométernyi autópályáról takarítják a havat országszerte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.