Szépmezői ipari parkMegvalósult az első zöldmezős beruházás

2021. december 10., péntek, Közélet

Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a szépmezői ipari parkban megvalósult első zöldmezős beruházás, az egészségügyi hulladékot kezelő AKSD Románia sepsiszentgyörgyi üzeme. A közel másfél millió euróba kerülő, összesen 25 személynek munkát biztosító üzemben évi 1000–1200 tonnányi veszélyes hulladék semlegesítését tudják biztosítani, és Kovászna megyén kívül Hargita, Brassó, Szeben és Fejér megyéből is tudnak fogadni feldolgozásra váró hulladékot. Az avatón elhangzott: újabb, 300 ezer euró körüli műszaki fejlesztést terveznek a tevékenység bővítése érdekében.

  • Elvágják az avatószalagot. A szerző felvétele
    Elvágják az avatószalagot. A szerző felvétele

Az avatón az AKSD magyarországi anyavállalatának képviselői is részt vettek a romániai cég vezetői, a megyei és városi önkormányzat, illetve az ipari park illetékesei mellett.

A megyei önkormányzat alelnöke, Jakab István Barna beszédében kiemelte: feltett céljuk, hogy a legzöldebb megyévé változtassák Háromszéket, amit kisebb és nagyobb lépésekben lehet elérni. Az AKSD telepének létrejötte egy kisebb, de igen jelentős lépésnek számít mind környezeti szempontból, mind az egészségügyi szolgáltatások minőségének javításában, mindkettő a megyei önkormányzat kiemelt céljai közé tartozik. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egyebek mellett elmondta, hogy az átadás előtt álló létesítményen túl örömére szolgál, hogy az ipari parkban több helyen is építkezés zajlik.

Miklós Zoltán parlamenti képviselő, az ipari park korábbi igazgatója (megbízatása idején jött létre a megállapodás az AKSD Románia vállalattal) elmondta:  a kapcsolatfelvétel tavaly márciusban történt, majd áprilisban megkötötték a haszonbérszerződést, és másfél év alatt megépült az üzem. Ez mindenképp kimagasló teljesítmény, figyelembe véve, hogy milyen másfél éven vagyunk túl, amikor nagyon sok vállalkozás a válság miatt elhalasztotta a tervezett beruházásait. Az AKSD a kedvezőtlen időszak ellenére belevágott. Miklós Zoltán hozzátette: az ipari park területén még folynak hasonló beruházások, és újabb munkaterületek nyílnak meg hamarosan – összesen tizennégy, különböző stádiumban lévő beruházásról van szó. Bízik abban, hogy ezek a közeljövőben megközelítőleg ilyen gyorsasággal meg tudnak valósulni, illetve a tevékenység is beindul, ami újabb munkahelyek létrejöttét hozza magával.
 

A szalagvágást bővítés követi

Kardos Marianna, az anyavállalat ügyvezető igazgatója egyebek mellett ismertette, hogy már több mint harminc éve vannak jelen a hulladékgazdálkodási piacon, mostanra több szolgáltatást is biztosítanak Magyarországon, illetve hat leányvállalatuk is van, ezek egyike a romániai.

Baranyai József, az AKDS Románia ügyvezetője szolgált részletekkel a telephelyről és a vállalatról. Elmondása szerint a szükséges összegből mintegy 700 ezer eurót a magyar külgazdasági és külügyminisztérium biztosított támogatásként az égisze alatt működő CED – közép-európai gazdaságfejlesztési hálózat intézményén keresztül, a többit saját forrásaikból fedezték. Sepsiszentgyörgyre azt követően esett a választásuk, hogy több ipari parkot is megvizsgáltak, és mind az infrastrukturális adottságok, mind a kedvezmények, illetve a helyi hatóságokkal, a park menedzsmentjével való együttműködés megfelelőnek bizonyult; az első kapcsolatfelvételt követően pár nap alatt már az egyezség útjára tudtak lépni, és nagyjából egy hónap alatt a megállapodás is megszületett.

Baranyai József bemutatta a romániai leányvállalatot is, amely 2009-ben kezdte meg a tevékenységét, központi telephelye a Maros Megyei Ipari Parkban található, ahol a sepsiszentgyörgyihez hasonló üzemet működtetnek. Fő tevékenységük az egészségügyben keletkező hulladékok begyűjtése és ártalmatlanítása, döntően az ország központi és észak-nyugati régióiban. A szolgáltatás volumenének növekedése és a működési terület földrajzi kiterjedése szükségessé tette egy új telephely létesítését, amivel a hulladék-ártalmatlanító kapacitás növelése mellett jelentősen javul a logisztikai hatékonyság is – részletezte. Arról is beszámolt, hogy a telepet a tervek szerint bővítik, a talajszint alatti infrastruktúrát a további műszaki fejlesztések érdekében már kialakították. Jövőre a semlegesítő, sterilizáló berendezés mellé még egyet elhelyeznek, amint az a Maros megyei telepen is van. Ez az újabb beruházás várhatóan 300 ezer euró körüli lesz, és jelentősen növeli az üzem kapacitását.

Újságírói kérdésre Baranyai rámutatott: nagyjából 4500 ügyfelük van, elsősorban orvosi, állatorvosi rendelők, kozmetikai szalonok, kórházak. A nagyobb mennyiségű ilyen típusú veszélyes hulladékot utóbbiak termelik. A tevékenységük iránti igény nagyon magas, ami a járvány alatt tovább nőtt, így a két teleppel is a kapacitásuk határán lesznek. Összesen legtöbb húsz személyt foglalkoztatnak majd, ebből 8–10 vesz részt a semlegesítési folyamatban, a többiek a logisztikáért (hulladékok szállítása) felelnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2021-12-10: Közélet - Bokor Gábor:

Megkötötték a szerződést a téli karbantartásra (Kommandói út)

Többszöri sikertelen nekifutás után Kovászna önkormányzata szerződést köthetett egy vállalkozással a fürdővárost Kommandóval összekötő út téli karbantartására – közölte lapunkkal Gyerő József polgármester.
2021-12-10: Máról holnapra - Mózes László:

Belefáradva, de bizakodva

Újabb lazító intézkedéseket léptetett életbe a kormány tegnaptól, könnyítendő a karácsonyi és az esztendőfordulós készülődést, lehetővé téve, hogy e két ünnepet emberibb körülmények között éljék meg a korlátozásokba, tiltásokba belefáradtak. Hiszen ki az, aki e könyörtelen járványidőben lelkiismeret-furdalás nélkül mondhatná, jó így élni, s bizony, rendben van ez így? Nem, egyértelműen nincs ez rendben, nehezen elfogadható, hogy ilyenné alakult életünk.