Valamivel kevesebb tesztből (39 ezer) számra pontosan ugyanannyi (931) újabb koronavírus fertőzöttet azonosítottak, mint egy nappal korábban, 15-en újrafertőződöttek – derült ki a kommunikációs törzs szombati összesítőjéből. Háromszéken nincs érdemi változás a frissen azonosított esetek számát illetően, szombaton délig 9 személyről derült ki, hogy fertőzött. Száz fölé ugrott ismét az egy nappal alatt a betegséggel összefüggésbe hozható halálesetek száma, igaz ezek egy része már korábban bekövetkezett.
A hatóságok 105, a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetről is tájékoztattak, ezek közül 32 korábban következett be, csak most jelentették. Az áldozatok java része más társbetegségekben is szenvedtek, 93 elhunyt nem volt beoltva. A 12 beoltott közül mindnek volt ismert társbetegsége, illetve az ötven év feletti korosztályokhoz tartoztak. Az újabb elhunytakkal 57 636-ra emelkedett a járvány kezdete óta a kórral összefüggésbe hozható halálesetek száma. A jegyzékben Háromszék is szerepel halálesettel, de nem részletezik, hogy hányról van szó.
Tovább csökkent a kórházi kezelésre szorulók száma (majdnem háromszázzal), országosan 4083-an fekszenek egészségügyi intézményekben. Valamelyest megugrott azon beutaltak száma (a pénteki 706-ról 712-re), akik intenzív terápiás ellátásra szorulnak, közülük 66 rendelkezik oltási igazolvánnyal. A kórházban ellátott fertőzöttek közül 83 kiskorú, hárman szorulnak intenzív terápiás ellátásra.
Ami a 14 napra számolt ezer lakosra kivetített fertőzöttségi mutatót illeti 42 megyéből 30-ban ez egy ezrelék alatti, kettő feletti értékkel továbbra is csak Arad megye szerepel az összesítésben, azaz sárga besorolású, a többiek mind zöld besorolásúk. A legtöbb új esetet az elmúlt 24 órában Bukarestből, Kolozs, Temes, Brassó, Arad és Bihar megyéből jelentették.
A háromszéki kormánybiztosi hivatal beszámolója szerint a 207 elvégzett tesztből azonosított 9 új esettel megyénk fertőzöttségi mutatója 0,86 ezrelékre csökkent. Háromszéken 190 aktív esetről tudnak a hatóságok – ez szinte harminccal kevesebb mint egy nappal korábban. A járvány kezdete óta térségünkben 13 075 megbetegedést igazoltak, 12 321 beteg gyógyult fel a fertőzésből (hatot nyilvánítottak gyógyultnak az elmúlt egy napban). A járvány kezdete óta 552 személy halálát okozta a kór, az elmúlt 24 órában egy újabb elhunytról tájékoztattak a hatóságok. Az illető nem volt beoltva. A prefektúra ismertetése szerint 1287 személy van karanténban, 103 pedig otthoni elkülönítésben. Mindkét szám valamivel nagyobb, mint az egy nappal korábbi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.