Kerekes Jenővel, a sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotájának igazgatójával azért beszélgettünk, hogy ismertessük azt a helyet, amely sokunknak lehetőséget jelenthet, miközben nem is tudunk róla. Megtudhatjuk, hogy miben nyilvánul meg a diákokért való tenni akarás, milyen eszközökkel próbálják feléleszteni a tevékenységekkel a diákokban a tanulásvágyat.
— Hogyan látja a mai diákságot?
— Ahhoz az információtömbhöz viszonyítva, ami manapság a diákok rendelkezésére áll, ha tudásszinten nem is, de sokkal érettebb, biztos funkciót betöltő generációt látok magam előtt. Bármennyire sok negatívumot ruházhatok is a mai diákokra, sokkal nyitottabbaknak, fogékonyabbaknak találom, mint például én voltam annak idején.
— Mi a legfőbb rendeltetése a Gyermekek Palotájának?
— Fő célunk az útmutatás, de ez egy átfogó megfogalmazás. Szó van itt azokról a célokról, melyekkel azt szeretnénk elérni, hogy a diákok jól érezzék magukat, szakmailag tovább képezhessék magukat, kikapcsolódjanak, betekintést nyerjenek olyan szakmai körökbe, amelyeket az iskolában nem ismerhetnek meg.
— Miben segíthet ez a szabadidős központ egy diákok által megvalósított tervben?
— Úgy gondolom, minden szempontból nyitottak vagyunk, és a tőlünk telhető minden lehetőségeket szívesen felajánljuk. Hangsúlyt adva a kötetlenségnek, az iskolán kívüli tevékenység szabadságának, csak örülni tudunk a kezdeményezéseknek.
— Az intézmény vezetőjeként mit hiányol a diákok részéről?
— Nem hiányolhatok semmit, hisz úgy gondolom, mi jelentjük a stabilitást, ezért nagyon figyelnünk kell mindarra, ami történik körülöttünk. Nem követelhetem egy diáktól azt, hogy rendszeresen járjon az általa kiválasztott körökre, amíg ez egy fakultatív, nyitott iskola.
— Mivel foglalkozhat egy gyerek a Gyermekek Palotájában?
— Összesen huszonkét kör működik itt, melyből tizenegy kötött. A témaköröket a diákok igényei szerint és az oktatókkal való konzultálások alapján írjuk ki. Idén például megújult témakörökre volt szükség, az Angol kultúra és civilizáció, az Egészséges életmód, valamint újabb három tánckör beindítására.
— Mennyire aktív és színvonalas a palota működése?
— Aktívnak érzem, mert szinte minden héten van valamilyen program, hétköznap pedig folyamatosan lehet bejárni a szakkörökre.
— Mit üzen a mai diákságnak, esetleg mit javasolna azoknak, akik csak a következőkben látogatnának el a Gyermekek Palotájába?
— A mai diákságnak kitartást és elfogadást kívánok, hogy tudjanak megállni a lábukon. Az idelátogatóknak pedig azt, hogy megkapják azt, amire vágynak, és ha bármilyen ötletük, kritikájuk van, nyugodtan jelezzék, mert számomra ez jelenti a haladás titkát. Meghallani, amit mellettünk mondanak.
Soós Réka
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.