Gyermekek, nehéz helyzetben lévő családok számára kívánja szebbé tenni a közelgő ünnepeket a Sepsi-SIC kosárlabdacsapata, amely az előző napokban édességet, gyümölcsöt adományozott, a szerdai nemzetközi mérkőzésen pedig ajándékdobozokat gyűjt, csatlakozva a Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez.
A lányok néhány napja a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba látogattak el, miután édességet, gyümölcsöt vásároltak közösen, hogy az intézmény gyermekosztályán, a gyermekpszichiátrián, illetve a fertőzőosztályán kezelt kis betegeknek örömet szerezzenek. A csapat adományát dr. Bodó Erika gyermekgyógyász vette át.
A csapat szerdai mérkőzése is a jótékonykodás jegyében zajlik majd, a Sepsi-SIC ugyanis csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete által kezdeményezett karácsonyi adománygyűjtéshez. Arra kérik, buzdítják szurkolóikat, vegyenek részt a kezdeményezésben, és a 19 órától kezdődő, Orman Genclik elleni Európa-kupa-mérkőzésre vigyék magukkal a rászoruló gyermekeknek szánt ajándékaikat. Azt ajánlják a kosárlabda-kedvelőknek, hogy a játék és édesség mellett, tanfelszerelést, tisztálkodási szereket adományozzanak, és ezeket gyűjtsék egy dobozba, majd csomagolják be, végül pedig tüntessék fel, hány éves lányoknak vagy fiúknak szánják. Az elkészített csomagokat a mérkőzés előtt, a bejáratnál kihelyezett asztaloknál gyűjtik össze.
A kosárlabdázó lányok a hét végén is folytatják az adományozást, ezúttal a szépmezői állatmenhelyet keresik majd fel, és eledelt, tápot visznek a telephelyen élő gazdátlan ebek számára.
Az ötszörös bajnok, hatszoros Román Kupa-győztes csapat számára fontos, hogy ne csupán a pályán, de civilként is helyt álljanak, és valamilyen formában segítsék az őket támogató közösséget. A lányok korábban több alkalommal is bekapcsolódtak karitatív jellegű megmozdulásokba, nemrég például a pénzdíjas női 3×3-as kosárlabda Román Kupa 2021-es kiírásán kapott háromezer eurós nyereményüket ajánlották fel jótékony célra, az agydaganattal diagnosztizált sepsiszentgyörgyi állatorvos, dr. Kovács Benedek gyógyulására.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.