Beperelte a kormányt a székelyföldi románok egyesülete a sepsiszentgyörgyi városzászló miatt – jelentette be Antal Árpád polgármester.
Az elöljáró elmondta: az RMDSZ kormányzati részvételének egyik eredménye, hogy Sepsiszentgyörgy zászlaját elfogadta a kormány, és most már minden állami intézmény homlokzatán hivatalosan, szabadon lobog. Ez azonban nem mindenkinek tetszik: a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fórumának nevezett szervezet pert indított, amelyhez a hivatásos feljelentő és megélhetési provokátor, Dan Tanasă is csatlakozott a saját, Méltóságért Európában nevű egyesületével. Antal Árpád tudomása szerint az újabb zászlóper kezdeményezői a városzászló közepén levő városcímert kifogásolják, amelyet már 14 éve használ hivatalosan az önkormányzat, a román elemek hiányát, valamint azt, hogy a székely zászló színeit tartalmazza.
Sepsiszentgyörgy városzászlóját az idén nyáron fogadta el a kormány, az erre vonatkozó határozatot -- amelyet a helyi önkormányzat már 2010-ben elindított -- Cseke Attila fejlesztési miniszter húzta ki a fiókból, és terjesztette elő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.