Történelmi siker az elmúlt évtized nemzetpolitikája, amelynek célja a magyarság identitásának és a Kárpát-medencei magyar közösségek gazdasági megerősítése volt – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, amikor bemutatták a Magyarság Háza elmúlt tízéves tevékenységét ismertető könyvet tegnap Budapesten.
Ugyancsak cél volt az elvándorlás csökkentése, valamint az, hogy minél több magyar gyermek szülessen, így a következő időszakban egy számában is gyarapodó magyarság alakulhat ki a Kárpát-medencében – közölte Potápi Árpád János. Mindezt a határon túli magyar civil és egyházi szervezetek, politikai pártok és önkormányzatok bevonásával hajtották végre, vagyis a siker nem csupán a kormány, hanem a magyarság közös sikere – tette hozzá a politikus. Elmondta, hogy a nemzetpolitikai intézkedések sora a kettős állampolgárságról, vagyis az egyszerűsített honosításáról szóló törvény elfogadásával kezdődött, a nemzeti összetartozás napja kijelölésével és a határon túli magyarok szavazati jogának biztosításával. A nemzetpolitikai programok ezt követően ezekre a pillérekre épültek – fűzte hozzá.
Ilyen a Határtalanul program, amelynek keretében félmillió diák jutott el a határon túli magyarlakta területekre, illetve a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Petőfi Sándor-ösztöndíjprogram és a Mikes Kelemen-program – sorolta.
A legfontosabb, hogy mindez megerősítette a magyarság összetartozás érzését. Erre annál is inkább szükség volt, mert 2004. december 5-én az a „nemzetáruló baloldal”, amely újra hatalomra akar jutni, magyart a magyar ellen uszította – fogalmazott az államtitkár.
Arról is szólt, hogy a Magyarság Háza egy nemzetpolitikai rendszer része, amelybe beletartozik a Bethlen Gábor Alap és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet is.
Végül úgy vélekedett, hogyha a magyar politikai intézmény nem erős a Kárpát-medencében, a többi intézmény is elsorvad. Ezért kezdeményezték a politikai erők összefogását Erdélyben, Horvátországban, a Felvidéken, Kárpátalján, Szlovéniában a Mura-vidéken és a Vajdaságban is – mondta Potápi Árpád János.
A Magyarság Háza Nagy Képeskönyve, amelyet a Magyarság Háza 10 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi rendezvénysorozat részeként adtak ki 400 oldalon, több mint 600 fotó segítségével mutatja be az intézmény elmúlt évtizedes tevékenységét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.