Covid-igazolvány a munkahelyekenA parlament szavaz a törvényről

2021. december 23., csütörtök, Belföld

Megállapodás született a koalícióban arról, hogy a COVID-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvény tervezetét az év végéig elfogadja a parlament – jelentette ki tegnap Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője. Florin Cîţu szenátusi elnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője korábban kijelentette, hogy a liberálisok minden olyan tervezetet támogatnak a COVID-igazolvánnyal kapcsolatban, ami az átoltottság növekedéséhez vezet, és szorgalmazzák a tervezet parlamenti megvitatását.

Florin Cîţu úgy vélte, fontos lenne, hogy az emberek követhessék a tervezet parlamenti vitáját, így inkább ezt tartja kívánatosnak a jogszabály kormányzati felelősségvállalással történő elfogadása helyett. Utóbbi megoldáshoz kisebbségi kormány vagy törékeny parlamenti többség esetén fordulnak a pártok, a jelenlegi kormánykoalíciónak azonban 70 százalékos többsége van a törvényhozásban – érvelt a házelnök. Hozzátette, ha a költségvetési törvényt két nap alatt el tudja fogadni a parlament, ezt a tervezetet is rövid időn belül megszavaznák.
A PNL-elnök emlékeztetett, a parlamentben már van egy tervezet a COVID-igazolvány munkahelyi bevezetéséről, amely megvitatásra vár a képviselőházban. Közben a kormány közölte, hogy dolgozik egy másik jogszabályjavaslaton, ez azonban még nem jutott el a parlamentbe. „Ha megérkezik, megvitatjuk és elfogadjuk. Mi támogatunk a COVID-igazolvánnyal kapcsolatos minden olyan tervezetet, amely az átoltottság növekedéséhez vezet” – nyomatékosította.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kedd este kijelentette, hogy a COVID-igazolvány munkahelyi bevezetéséről politikai döntés fog születni, a meghozatalához pedig konszenzusra lesz szükség a koalícióban. Az igazolvány bevezetésének lényege szerinte a gyors reagálás, a jogalkotók késlekedése ugyanis az elmúlt járványhullám idején rengeteg halálos áldozatot követelt. „Meg kell találni azt a megoldást, amelyik nem diszkriminál különböző kategóriákat” – tette hozzá a tárcavezető. Rámutatott, nagy szükség van a COVID-igazolvány bevezetéséről szóló jogszabályra, mert kell hogy legyen egy eszköz a hatóságok kezében egy újabb járványhullám esetére.

Vargyason baj van
A stratégiai kommunikációs törzs (SKT) tegnapi jelentése szerint három – egy-egy Szatmár, Szilágy és Arad megyei – település van jelenleg az országban, ahol meghaladja a 6-ot az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma, de a 6 ezrelékes küszöb alatt mindjárt ott található Vargyas, 5,78 ezrelékes mutatóval.
Az SKT szerdai közleménye egyébként 851 újabb megbetegdésről és 62 (ebből 18 korábban következett be) koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetről tájékoztat. Kórházban 2830 személyt kezelnek, 491 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra, közülük 43-nak van oltási igazolványa.
Eközben újabb igazolvány-hamisítási ügyre derült fény: tegnap őrizetbe vettek a korrupcióellenes ügyészek két egészségügyi asszisztenst és a mangaliai városi kórház egyik alkalmazottját, akik a gyanú szerint több mint 100 személynek állítottak ki 250–400 euró közötti összegekért hamis oltási igazolványokat. A mangaliai városi kórházban és az oltóközpontban, valamint 50 Suceava és Konstanca megyei magánlakásban végzett házkutatások során 192 ezer lejt és 80 ezer eurót foglaltak le a nyomozók.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2021-12-23: Világfigyelő - :

Történelmi siker az elmúlt évtized nemzetpolitikája

Történelmi siker az elmúlt évtized nemzetpolitikája, amelynek célja a magyarság identitásának és a Kárpát-medencei magyar közösségek gazdasági megerősítése volt – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, amikor bemutatták a Magyarság Háza elmúlt tízéves tevékenységét ismertető könyvet tegnap Budapesten.
2021-12-23: Belföld - :

Erdélyi magyar történelmi egyházak a házasság védelmében

A négy erdélyi magyar történelmi egyház támogatja a magyarországi egyházak december 9-én közzétett közös nyilatkozatát a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében – közölte a Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Vezetőinek Állandó Értekezlete.