Háromszéken csupán négy oktatási intézményben, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, a dálnoki, nagypataki és a nagyborosnyói iskolában zajlik ma órarend szerinti tevékenység – tájékoztatott tegnap a megyei tanfelügyelőség.
Kiss Imre főtanfelügyelő közölte, a megyei tanintézmények zömében úgy döntöttek, hogy a gyermekek, diákok az ünnephez kapcsolódó tevékenységeket ma a családban végezzék el, ezekről később a virtuális tanteremben, illetve az első oktatási napon kell beszámolniuk s bemutatniuk az elkészült munkákat.
Ugyanakkor több iskola és óvoda szervez karácsonyhoz kapcsolódó foglalkozásokat, néhol zenés előadásokat tartanak, máshol kézműveskednek vagy a tanulók által összeállított ajándékokat viszik el a rászorulókhoz, de korcsolyázni is mennek a diákok, óvodások egy csoportja pedig egyházi ünnepi koncerten vesz részt – derült ki az összesítésből.
Mint arról korábban beszámoltunk, Sorin Cîmpeanu tárcavezető azt mondta, a tanintézmények dönthetnek, hogy december 23-án tantermi oktatást tartanak, iskolában végzett szabadfoglalkozást, távoktatást vagy szabadnapot hirdetnek meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.