A Kovászna megye zászlaját elfogadó kormányhatározat megsemmisítését kéri a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, mely korábban a Sepsiszentgyörgy zászlaját elfogadó jogszabály hatályon kívül helyezéséért is pert indított.
A Románok Fóruma a Brassói Táblabíróság közigazgatási osztályán kezdeményezte a zászlókat elfogadó kormányhatározatok hatályon kívül helyezését. A romániai bíróságok portálján megjelent bejegyzés szerint a szervezet a kormányt és Kovászna Megye Tanácsát hívta perbe december 14-én, miután a Hivatalos Közlöny szeptember 29-én kiadott 931-es számában megjelent Románia Kormányának szeptember 15-én hozott 989-es határozata, amellyel elfogadta Kovászna megye zászlaját. A per időpontját még nem jelölték ki.
Kovászna megye zászlaja fektetett téglalap alakú textília, melynek szélessége 2:3 arányban aránylik a hosszához. A téglalap kék mezejét széles aranysáv vágja 1–3–1 méretarányban. Az aranysáv közepét Kovászna megye hivatalos címere foglalja el. A zászló színeit a címer mázai határozzák meg. A pajzs mezejének kékjét kapta a két külső sáv, a középső a címerben levő nap mázát, aranyat kapott, arra utalva, a nap mindenkire ragyog (Petronius: Sol omnibus lucet). A zászlón is megjelenített megyecímert 2007-ben fogadta el a kormány. A címer háromszögű pajzs kék mezejében vörös szívet átszúró ezüst kardot tartó ezüstpáncélos kar látható, fölötte jobbról (a heraldikában az oldalak felcserélődnek, a pajzstartó lovag szemszögéből írjuk le) arany naparc, balról három hatágú arany csillag által körülvett növekvő ezüst holdsarló.
A kormány június 29-én fogadta el Sepsiszentgyörgy zászlaját hivatalosító 711-es határozatot, mely a július 2-i 655-ös Hivatalos Közlönyben jelent meg. A határozat ellen szeptember 24-én nyújtott be keresetet a Románok Fóruma, perbe hívva a kormányt és a város önkormányzatát. Ebben a perben január 11-ére tűzték ki az első tárgyalást.