(A nők érdeklődését így téli időben azzal lehetne fokozni, ha a futball kapcsán bundát emlegetnénk nekik.)

Bevallom, csak annyit értek a futballhoz, mint az átlagember, bár köztudott, hogy a labdarúgáshoz, a politikához (s ahogy amúgy a mezőgazdasághoz is) mindenki ért. Az az igazság, hogy nem elég pusztán a tévében követni a mérkőzéseket, hanem ki kell menni a stadionba és ott hangosan szurkolni. De a kezdő drukkernek tudnia kell, hogy ott nem ismételnek meg egy-egy helyzetet, az csak a tévében történik meg, de ott is hiába, mert sokszor vártam, hogy egy rosszul rúgott tizenegyes vagy kihagyott helyzet az ismétlésben másképp alakul, de eddig az még sohasem történt meg. Mindenesetre a tavaszi idényben dokumentálódtam futballügyekben, és ezennel a nagyérdemű olvasók  tudomására szeretném hozni, azt a szerény tudást, néhány megfigyelést, amit mostanig sikerült megszereznem.

Először is a pályáról ejtsek néhány szót, amelynek méretei változóak, de az elit pálya esetén hossza 105 méter, szélessége 68 méter, amit fehér csíkokkal határolnak be. A pályára mértani ábrákat festenek, olyant, mint: felezővonal, kezdőkör, a 16-os vonala, 11-es pont stb. – a játékosok jobb tájékozódása érdekében, hogy lássák, meccs közben merre járnak épp. Egy biztos: bármilyen hosszú és széles is lehetne a pálya, az soha nem elég, mert a labda állandóan kiszalad róla, így azt mindig visszahajítják a partvonalról. Ezt taccsnak mondták régebb, amit bedobnak és nem ki, mert kidobni a taccsot egészen más dolog, mint be. Ha alapvonalon a kapu mellett elrúgja a labdát az ellenfél, akkor a kapus kirúgást végez. A kapust viszont akkor rúgják ki, amikor rosszul véd. Létezik még sarokrúgás is (amelyet amúgy nem sarokkal rúgnak), és azt akkor ítéli meg a bíró, ha valamelyik játékos, kínjában, saját kapuja elől az alapvonalon túlra juttatja a labdát. Megfigyeltük, hogy a pályát fű borítja (amely egy része lehet műfű) azért, hogy a játékosok le tudjanak heveredni, ha elfáradtak. A műfű azért van, hogy a játékosok ne üssék meg magukat, amikor műesnek, az igazi azért, hogy a gyengébb csapat tudjon igazi fűbe harapni. A pályát fűtik, hogy télen, ha elesik a játékos, nehogy felfázzon. Ilyenkor egész jól elfetrengenek a fűtött pályán, majd, ha az ellenfelet megbüntették, gyorsan felugranak és szaladnak tovább. A pálya két végén két kapu áll, látható módon ezekbe kellene berúgni a labdát, hiszen azokra hálót tettek, vélhetően azért, hogy a labda ne tudjon messzire menni, ha gólt rúgnak beléjük, de ez elég ritkán történik meg. A kapu, amely 7,23 méter széles, általában rossz helyen található, mert igen ritkán találják el. Személyes véleményem az, hogy mozgathatónak kellene lennie, úgy, hogy fel lehessen emelni, vagy oldalra elmozdíthatónak, egyszóval olyan irányba kellene húzni, ahová a játékosok a labdát rúgják. A kétszer 11 játékoson kívül a pályán még szaladgál egy bíró is, aki néha fütyül (olykor a labdarúgás szabályaira is), és akkor a hazai csapat drukkerei szintén fütyülnek, és a bíró édesanyját emlegetik, vagy (legyen akár tavasz, akár nyár vagy tél) melegebb éghajlatra küldik őt magát. Ha a büntetőterületen (tizenhatoson) belül történik szabálytalanság a gólt rúgni készülődő játékossal szemben, akkor a bíró tizenegyest ítél, amit állítólag nem lehet védeni, csak rosszul rúgni, ami viszont elég gyakran megtörténik. A játékosoknak nem szabad kézzel a labdához érniük, csak a kapusnak, és neki is csak a 16-oson belül, egyszóval a futballmérkőzéseken nem szabad kézilabdázni.

A büntetendő szabálytalanságok közül megemlíthetjük a talpalást, amikor egyik játékos a másik lábára lép, ami meglehetősen fájdalmas, különösen, ha az illetőnek tyúkszeme van. Ezért szabadrúgás jár a vétkes ellen. A szabadrúgás különben azt is jelentheti, hogy amikor a játékos nem tud a labdába rúgni, mert az elszalad előle, az illető dühében szabadon rúgja az ellenfél játékosát. A felvágás nem azt jelenti, hogy megoperálja egy másik játékos hasát és kiveszi a vakbelét, hanem csak rövid úton a levegőbe repíti az ellenfelet. Sok futballista különben felvágós, és azt próbálja elhiteti magáról, hogy ő a legjobb. Néha megtörténik, hogy a játékos eltéveszti a kaput és a saját kapujába rúgja a labdát. Ezt öngólnak hívják. Az úgynevezett lesállást is büntetik, amikor a játékos az ellenfél kapuja előtt lesi a labdát. Ezt a taccsbíró heves zászlólengetéssel jelzi.

A csapatnak van edzője, aki felkészíti a játékosokat a csatára. Az edzőket jó pénzért szerződtetik, és ha a csapat veszít, általában őt kiáltják ki bűnbaknak, aztán lecserélik, és szerződtetnek egy másikat, aki idővel ugyanúgy jár, mint elődje. Az edzőnek jól fizetnek a munkájáért, van, akinek azért is, hogy végre megszabaduljanak tőle.

A játékosokat is vásárolják, adják-veszik, mint a rabszolgákat, annyi különbséggel, hogy őket megfizetik játékukért. Az is megtörténik, hogy néha nem saját játékostársuknak juttatják a labdát, ilyenkor az az ellenfélhez kerül. Ebben az esetben fel kell világosítani a játékost, hogy nem az ellenfél csapatában játszik. Most már nem érvényes a régi mondás, hogy kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci (amelyet a híres Puskásnak tulajdonítanak). Sokszor azt is lehetne mondani, hogy nagy pénz, kis foci. A labda gömbölyű, és biztosan azért, mert állandóan rugdossák, bosszúból csak azért sem oda megy, ahová akarja juttatni a játékos, hanem önálló életre kel, és elszáll a kapu felett vagy mellett.

A játék legfontosabb szereplői a drukkerek, ami nagyon lényeges, mert egy vérbeli szurkoló mindent jobban tud, mint például az edző. Tudja, hogy kiket kellett volna bevenni a csapatba azért, hogy az sikeresen szerepeljen. Aztán azt is állandóan sugallják, hogy játék közben kinek kell passzolni a labdát. És azt is, hogy mikor lenne muszáj kapura lőni, és mikor saját játékostársnak juttatni a labdát és így úgynevezett gólpasszt adni. A szurkolóknak jó hangerővel kell rendelkezniük, hogy hatékonyan tudják biztatni csapatukat és szidni az ellenfelet. Nálunk divat, hogy a Sepsi OSK mérkőzésein azt kiabálják az ellenfél szurkolói: Kifelé a magyarokkal az országból!, pedig jobbára csak a kapus Niczuly az egyetlen árva magyar a csapatban. A szurkolók is biztosan csak azt akarják, hogy ne legyen, aki védjen.

A mérkőzésen a taktika ősrégi, amit mindenki tud: a „mi” csapatunknak eggyel több gólt kell rúgnia, mint az ellenfélnek.