A jelenlegi igénylők többsége a harmadik védőoltást kéri, alig több mint 10 százalék az első oltásra jelentkezők aránya, de aki az első oltásért jelentkezik, az többségében a Johnson egydózisú vakcinát igényli – részletezte a megyei közegészségügyi igazgatóság járványügyi szakembere.
Igyártó Gabriella lapunk érdeklődésére elmondta, amíg Románia az utolsó előtti helyen áll Európában a lakosság átoltottsága tekintetében, addig fölösleges az egyes településeket kiemelni vagy megbélyegezni, hol, miért nem oltottak. Szerinte tenni kell azért, hogy a közösségek megértsék az oltás fontosságát, ezért mobilcsapatok mennek ki az adott helyszínekre, de ezt a helyieknek is igényelniük kell. Az elmúlt napokban a háromszéki városokban működő oltási központokban naponta összesen kétszáz-kétszázhúsz személy jelentkezett oltásra, több mint 80 százaléka a harmadik oltást kérte, kevesebb mint fele a második dózisért jelentkezett, alig néhányan toppantak be az első adag vakcináért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.