Miért van az, hogy év végén, pontosabban szilveszterkor mindenféle fogadalmat teszünk? Pedig jól tudjuk, hogy általában nem tartjuk be egyiket sem. Tisztelet a ritka kivételnek, akinek sikerül végigvinni, amit megígért magának, esetleg másoknak.
Ilyet is láttam már, igazából egyet, szóval nem ez a jellemző. Nekem legfeljebb az új év első heteiben tartott ki a nagy elszántság. Pedig komolyan gondoltam minden egyes alkalommal, mindaddig, amíg fel nem adtam. Mármint az év végi fogadalmakat. Mert mitől is más ebből a szempontból (is) a szilveszter éjszaka? Elkapja az embert valami emelkedett hangulat, és azt hiszi, hogy tényleg a következő naptól minden másképp lesz. Hát… nem akarom senki kedvét szegni, de nem egy éjféli eufóriás pillanat hozza a változásokat. De hajrá, biztos vannak nálam kitartóbbak! Én most valahogy úgy vagyok az év végén, hogy inkább elengedni szeretnék dolgokat, és kívánni, kérni, ha lehet. Persze az elengedésekkel, kérésekkel próbálkozom máskor is, mint ahogyan megköszönni is szoktam több mindent, amiről úgy gondolom, hogy kell. Év közben, és elég rendszeresen. Ha rossz napom van, megpróbálok mérlegelni. Aztán rájövök, hogy akadt aznap azért valami jó is. Jó esetben több minden, és ha nem is mindig billen jó irányba a mérleg nyelve, azért az kiderül, hogy mégsem olyan sötét a világ. Valahogy mindig akad valami, amiért hálás lehetek. Ha jobban belegondolok, igen sok mindenért köszönet jár. Most például azért, hogy újra megélhettünk egy jó hangulatú karácsonyestét, a maga tökéletlenségeivel együtt. És annak ellenére vagy inkább azzal együtt, hogy már akad több üres szék is az asztal körül. Vagy akár azzal együtt, hogy emberek cserélődnek ki székeken. De megadatott nekünk az emlékezés képessége, és fantáziával is megáldottak minket. Felidézünk, odaidézünk, alkalmazkodunk az új helyzetekhez, és megpróbáljuk elfogadni, hogy az élet egy állandó változás. Bármennyire is ez a legerősebb bizonyosság, mégis ezzel küzdünk meg, ezt fogadjuk el a legnehezebben. Mindent összevetve, az elmúlt év (sem) volt egy rózsaszín lányregény valamelyik bávatag, unalmas fejezete – de azért mégis hálás lehetek. Sok mindenért. Nem fogok szilveszter éjjel nagylélegzetű, de még csak kisebb ígéreteket sem tenni csak azért, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen, legkésőbb március magaslatában. De mivel engem is megérinthet valamiféle furcsa hangulat, inkább megköszönni fogok, és azért kívánni is ezt-azt szerényen, és persze nem csak magamnak. Ha lehet… Mert mégiscsak azt szoktuk mondani ilyenkor, hogy: Boldog új évet!