A legutóbbi tájékoztatás óta 8600 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 261-el kevesebbet, mint egy nappal korábban – tehát a stratégiai kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint országos szinten nem romlott a járványhelyzet az utóbbi 24 órában. Háromszéken azonban Barót után Kovászna és Sepsiszentgyörgy is meghaladta az 1 ezrelékes küszöbértéket, ami azt jelenti, hogy a rendezvények, előadások, edzőtermek és medencék 50 százalékos kihasználtságról 30 százalékosra váltanak.
Az elmúlt 24 órában 61677 tesztet végeztek, tehát a megvizsgáltak 13,9 százaléka bizonyult pozitívnak. Háromszéken 42, Hargita megyében 122, Maros megyében pedig 142 új fertőzött került nyilvántartásba.
Az ország négy városában 6 fölé emelkedett szerdán az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma, közülük a legmagasabb fertőzöttségi rátát a Suceava megyei Rădăuţi-on (7,59) és Salceán (7,44), a Brassó megyei Predeálon (7,09), illetve Kolozsváron (6,47) jegyezték. Negyvenegy városban 3 ezrelék fölötti a fertőzöttségi ráta.
Az elmúlt 24 órában Bukarestből (1354), valamint Kolozs, Suceava, Temes, Brassó, Konstanca és Bihar megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet, a legkevesebb megbetegedést Mehedinţi, Gorj és Călăraşi megyében regisztrálták.
A háromszéki települések közül továbbra is csak Nagyborosnyón haladja meg a hármat az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma (3,04), a jelenlegi szabályok értelmében azonban az 1 ezrelék fölötti városokban a rendezvények, előadások, edzőtermek és medencék 50 százalékos kihasználtságról 30 százalékosra szigorítanak, mely rendelkezések Barót (1,44) mellett Kovásznát (1,28) és Sepsiszentgyörgyöt (1,1) is érintik.
A legutóbbi tájékoztatás óta összesen 44 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról (26 férfi és 18 nő) érkezett jelentés, közülük 38-an oltatlanok voltak, és mindannyian más betegségekben is szenvedtek. A hat beoltott elhunyt 40 és 49 év közötti, illetve 80 éven felüli volt.
Jelenleg 3063 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, és 417 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra, akik közül 33-nak van oltási igazolványa. A kórházban kezelt páciensek között 166 kiskorú van, közülük hatot ápolnak az intenzív osztályon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.