A legutóbbi tájékoztatás óta 9884 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 99-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte pénteken a stratégiai kommunikációs törzs. Összesen 63 217 tesztet végeztek, ami azt jelenti, hogy a megvizsgáltak 15,63 százaléka bizonyult pozitívnak. Háromszéken kevés volt az új eset, de Árkos és Dálnok is bepirosodott, Kézdivásárhely pedig bekerült az 1 ezrelékes fertőzöttségi arányt meghaladó városok közé.
Az elmúlt 24 órában Bukarestből (1598), valamint Kolozs (753), Temes (621), Suceava (565), Brassó (436) és Konstanca (371) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet, a legkevesebb megbetegedést Mehedinţi (23), Kovászna (32) és Brăila (37) megyében regisztrálták. Hargita megyében 146, Maros megyében pedig 192 beteg került nyilvántartásba az elmúlt napon.
Bukarest a piros zónában marad 4,10 ezrelék fertőzöttségi aránnyal, mely elég sokat nőtt az előző napon regisztrált 3,63 ezrelékhez képest. Három további megye került piros zónába pénteken: Bihar 3,46, Szatmár 3,09 és Konstanca 3,02 ezrelékkel. Továbbra is Kolozs megyében a legnagyobb az országban a fertőzöttségi ráta, 5,73 ezrelék, majd Suceava (4,38) Temes (3,90), Brassó megye (3,79) és Ilfov megye (3,78) következik. Nyolc megye sárga zónás.
Háromszéken csupán 1,12 a fertőzési ráta, de Kovászna (1,83), Barót (1,66), Sepsiszentgyörgy (1,19) és Bodzaforduló (1,06) mellett Kézdivásárhelyen (1,21) is meghaladta az 1 ezrelékes küszöbértéket, ami azt jelenti, hogy a rendezvények, előadások, edzőtermek és medencék 50 százalékos kihasználtságról 30 százalékosra váltanak. Egyelőre csupán Árkos és Dálnok van piros zónában a háromszéki települések közül 4,06 illetve 3,20 ezrelékes aránnyal. Ennél a küszöbnél a nyitott és zárt közösségi tereken kötelező maszkviselet mellett a vendéglők, teraszok is áttérnek a 30 százalékos kihasználtságra.
Az elmúlt 24 órában 30 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, 17 férfiról és 13 nőről van szó. Az áldozatok közül 24-en oltatlanok voltak, és mindannyian más betegségekben is szenvedtek. Jelenleg 3490 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, és 456 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra, akik közül 49-nek van oltási igazolványa. A kórházban kezelt páciensek között 230 kiskorú van, közülük tízet ápolnak intenzív osztályon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.