Már a nagyajtai nyolcosztályos iskolában megfertőződött a természet szeretetével, amiben meghatározó szerepe volt Beder Tibornak, későbbi Hargita megyei főtanfelügyelőnek, de az állatokat szerető bátyjától is sok mindent megtanult környezete élővilágáról. Akkoriban a diákoknak nem volt fényképezőgépük, a tájat megfigyelték és lerajzolták, ez hozzátartozott Beder tanár úr módszeréhez is. Később is kapcsolatban voltak a Jöjjön velünk turisztikai találkozók révén, egyfajta mentorként emlékszik egykori tanárára Rabocskai László. A baróti középiskolában biológiatanára irányította a természettudományok felé, előbb elvégezte Brassóban a pedagógiai főiskolát, később a kolozsvári egyetemen tanult földrajzot és biológiát.
 

Álmok szigete

Két év székelyszáldobosi tanárkodás után került Mikóújfaluba, ahol folytatta Fejér Ákos testnevelő tanár hagyományteremtő kerékpáros természetjárását tanítványaival, több évig iskolaigazgatóként is tevékenykedett, és ez alatt a tizenöt esztendő alatt teremtett ő maga is hagyományt a Pro Natura mozgalom révén.

Mikóújfalura és Málnásra úgy emlékezik, mint az álmok szigetére. Itt született két lánya, itt indult el igazán azon az úton, amely végigkísérte pályafutását, alakult ki hite, hogy az iskolapad csak egy hely, de környezetünk maga az élet. 1989-től nyugdíjazásáig tanított a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában, ahol már első naptól értékelte, hogy rend, fegyelem, pontosság és lelkiismeretesség jellemzi az oktatást. Szívesen igazodott ehhez a világhoz, ugyanakkor sikerült kivívnia, hogy a tanórán is terepre vigye diákjait, még akkor is, ha csak az iskola udvarára.

– A diákoknak igényük volt a mozgásra, a természetjárásra, ugyanakkor én is beláttam, ahhoz, hogy kezelni tudjak egy osztályközösséget, közelebb kerüljek a diákokhoz és ők is hozzám, fontos a terepmunka, a tantermen kívüli együttlét. Félig sem fontos az, hogy mit tanítok, az a fontos, hogyan tanítok. A diák a terepen szembesül a valósággal, ezért tartottam fontosnak, hogy beépítsem a tanmenetbe az osztálytermen kívüli oktatást. Egy virágszerkezetet hogyan magyarázzál el anélkül, hogy a diák a kezébe venné, megtapintaná, látná az összetételét? Kimentünk az iskola udvarára vagy valahová a közelbe, és ott tanultunk, a természetben. Ezek voltak a legszebb órák, és ezt a diákok is így tartották. Szerencsés a Váradi-iskola elhelyezkedése, hisz az egyórás tevékenységbe belefért, hogy kimenjünk a Bíróné pusztája felé, és menet közben megfigyelhettük az épített környezetet is. Megfigyeltük, hogy a kerítések milyen építőanyagból vannak, milyen ásványok, kőzetek alkotják, melyik ház illik a környezetébe, hol van giccs, tehát lépésről lépésre lehetett oktatni.
 

Pro Natura természetjáró mozgalom

Rabocskai László egy 1975-ös háromnapos környezetvédelmi tanácskozáshoz köti a Pro Natura mozgalom kezdetét, amelynek szervezője Lázár Antal, a baróti pionírház igazgatója volt, szakmai irányítója pedig Kovács Sándor, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum őre. Tevékenységükbe bekapcsolódott a mikóújfalusi Lőrincz Sándor, és amikor a Jóbarát folyóirat 1982-ben meghirdette az első természetismereti és természetvédő versenyt, rögtön jelentkeztek, hogy következő esztendőben Málnásfürdőn szervezik meg az országos versenytábort.

A Jóbarát Pro Natura pályázatába sok háromszéki diák bekapcsolódott, ekkor készültek természeti megfigyelések alapján azok a naplók, amelyek Rabocskai László szerint igazi mesterdolgozatok voltak, nem egyet közülük díjaztak is az országos versenyen. A diákok naplót vezettek borvízforrásokról, védett növényekről, de fecskéket is számoltak falujukban. A megfigyelések adatait rendszerezték, kiértékelték és összesítették. Ezekből a feladatokból, a környezet megfigyeléséből a gyermekek nagyon sokat tanultak, többet ért, mint sok-sok tanóra – véli Rabocskai László. Szerinte a természet a legnagyobb tanító, a tudásszerzéshez pedig nélkülözhetetlen a szemléltetés.
 

Nyomokat hagyni

– Télen-nyáron kihasználtuk, hogy a természetbe menjünk – meséli. – Betege voltam, ha nem tudtam kivinni a gyermekeket a szabadba. Amikor egy tananyagot befejeztem, egy fejezet után ki kellett mennem a diákokkal, az összefoglalást ott tartottam, ott véglegesítettük a lényeget, amivel a diáknak meg kellett maradnia. Sok minden lemorzsolódik, de fontos, hogy a lényeg megmaradjon, és a lényeget visszatükrözte a természet. És a hallgatag gyermek is megszólal a természetben, az ilyen diák gyakran többet tudott a környezetéről, mint az eminens tanuló, többet járt terepre, nagyobb volt a terepgyakorlata. Számomra fontos volt, hogy a tanítványaimmal megszerettessem a természetet. Nem akkor voltam boldog, amikor pihentem, hanem amikor nyomokat hagytam magam mögött. Nyomot a gyermekekben és a természetben. Ilyenek a tanösvények, amelyeket Háromszéken kijelöltünk, és több száz, ezer diák számára jelentenek ismeretterjesztő sétautakat. A tanítványaimmal fákat ültettem, hogy tudatosítsam bennük, a fa maga az élet, s ha a szülő a gyermekeinek ültet, akkor ők is fognak fát ültetni. A fában benne van a fény, a sötétség, de az élet is. A szabadban tartott tan­órák, a táborok, kerékpárutak nyomot hagytak a gyermeki lélekben, ezt tapasztalom, amikor tanítványaimmal találkozom. Jelenleg kevés az iskolai kirándulás és tábor, mert rengeteg háttérmunkát igényel és nagy a felelősség, de itt tudod megnyerni magadnak a gyermekeket.

Könyvek szerzője és társ­szerzője, természetismereti tájékoztatók összeállítója, vetített képes környezetvédelmi ismertetők előadója, természetközeli civil szervezetek tagja, időnként vezetője. De leginkább örökmozgó vérbeli pedagógus, aki tanítványaival több ezer kilométert karikázott belföldön és külföldön, több száz túrát szervezett  és vezetett, több száz táborban gyújtotta meg az esti tábortüzet. Megmutatta diákjainak a napkeltét, a napnyugtát, és megtanította őket arra, a természet úgy szép, ahogy van. Azt óvni, védeni kell, és ha sebet látnak rajta, gondozzák féltő szeretettel. Rabocskai László, köszönjük.