Bukarest megalapozatlannak tartja és elutasítja Oroszország azon igényét, hogy a NATO vonuljon ki Romániából és Bulgáriából – szögezte le a külügyminisztérium.
Közleményben a külügy arra reagált, hogy közvetlenül Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki genfi megbeszélése előtt az orosz külügyminisztérium Moszkvában közölte: az Ukrajnával kapcsolatos válságot megoldani hivatott megállapodás keretében azt szeretné, ha a NATO kivonulna Romániából és Bulgáriából.
A külügyminisztérium emlékeztetett, a NATO-csapatok jelenléte a tagállamok területén a szövetség egy védekező jellegű válaszlépése Oroszország egyre agresszívebb magatartására, az Ukrajnához tartozó Krím félsziget törvénytelen elfoglalására.
Oroszország már 2021 decemberében is előállt azzal az igénnyel, hogy a NATO vonja ki az idegen csapatokat és haditechnikát azon országok területéről, amelyek 1997-ben nem voltak NATO-tagok, amit a NATO nyilvános állásfoglalásaiban és az Oroszországgal folytatott párbeszédben is elfogadhatatlannak minősített, leszögezve, hogy ez nem képezheti alku tárgyát. Az elrettentő és védelmi célokat szolgáló katonai jelenlét a közös védelem részét képezi, és ebben a kérdésben harmadik országnak nem lehet vétójoga – mutat rá a bukaresti közlemény.
Románia a térség biztonsági fejleményeire hivatkozva továbbra is határozottan szorgalmazza a NATO keleti szárnyának megerősítését, ebben a vonatkozásban pedig üdvözli az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország azon bejelentéseit, miszerint csapatokat készülnek küldeni Romániába. Románia ugyanakkor kifejezi reményét, hogy az Oroszországgal kezdett nyílt párbeszéd a feszültségek csökkenését eredményezi, ami az egész euroatlanti térségnek érdeke – zárul a külügyminisztérium közleménye.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Klaus Iohannis államfő szerdára összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), hogy megvitassák a Fekete-tenger kiterjesztett térségében és a NATO keleti szárnyán kialakult biztonsági helyzetet és a reakcióképesség javítását célzó intézkedésekről döntsenek.
Tegnap Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bejelentette, a NATO-tagországok készenlétbe helyezik erőiket, az elrettentés és a védelem fokozására több hajóval és vadászgéppel erősítik meg a NATO kelet-európai szárnyát. „Románia azonban semmiféle háborúba nem lép be jelenleg” – ezt Vasile Dîncu védelmi miniszter mondta, leszögezve azonban, hogy az országnak „fel kell készülnie egy esetleges ukrán határ menti konfliktus következményeire”. Dîncu egy televíziós adásban kifejtette, azt nem lehet tudni, hogy végül kitör-e a háború Ukrajnában, vagy sem, de Oroszország számára „rendkívül költséges lenne” ez a lépés. A NATO nevében Jens Stoltenberg főtitkár bejelentette, hogy a szervezet részéről nem lehet szó katonai beavatkozásról, mivel Ukrajna nem tagja a NATO-nak. Tehát sem a NATO, sem Románia nem lép háborúra – magyarázta még Dîncu.