Egy egyhónapos újszülött és egy tizennégy éves édesanya is szerepel a koronavírus fertőzéssel ápolt páciensek között – ismertette a szerdai sajtótájékoztatón a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház orvos igazgatója és menedzsere.
A szerda déli jelentés szerint harminchét koronavírussal fertőzött pácienst és hat gyanús esetet látnak el a megyei kórházban, közülük öten kapták meg a védőoltást – tájékoztatott András-Nagy Róbert. A fertőző osztályon kezelt harmincegy beteg 60 százaléka súlyos állapotban van, oxigénellátásra szorul – mondta a menedzser. Három betegük van az intenzív terápián, egyikük be van oltva, ketten nincsenek. A két beoltatlan páciens egyike kómás állapotban van, Sipac oxigénmaszkkal segítik a légzését – részletezte dr. Roșu Mátyás orvos igazgató. Az intenzív osztály nem-COVID részlegén látnak el elkülönítve egy kritikus állapotban lévő gyanús esetet is. Az egyhónapos baba és szintén pozitív teszteredményű édesanyja jól vannak, őket a fertőzés miatt tartják megfigyelés alatt – mondotta. A sebészeti osztályon három fertőzöttről gondoskodnak: egy érsebészeti, egy általános sebészeti és egy nőgyógyászati esetről van szó, a tizennégy éves anyuka nincs beoltva, gyermeke nem fertőzött, mindkettőjük állapota jó. Bár nem szerepel a koronavírus miatt elhunytak statisztikájában, egy ötvenhat éves nő elhalálozása is összefüggésben áll a fertőzéssel, akinek a tizenkilenc napos, többségében az intenzív osztályon töltött beutalás ideje alatt vált negatívvá a tesztje – mondta dr. Roșu Mátyás. Az illető társbetegségekben is szenvedett, mint magas vérnyomás, iszkémiás kardiopátia, túlsúly.
Újságírói kérdésre válaszolva Roșu doktor elmondta, nincs kimutatásuk arról, hogy a beutalt pozitív teszteredményűek körében milyen arányban van jelen az omikron-fertőzés, de az tény, hogy nem olyan gyakori a tüdőgyulladás esetükben, mint amit korábban tapasztaltak, ezért feltételezhető, hogy a vírus új variánsa okozza sokuknál a megbetegedést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.