A kampány finisében végképp kérdésessé vált, hogy melyik párt nyerheti meg a vasárnapi választásokat, ugyanis a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a Szociáldemokrata Párt (SZDP) megelőzte az eddig győztesnek tűnő Demokrata-Liberális Pártot (D-LP). Az RMDSZ az egyik felmérés szerint a voksok 6,1, más szerint pedig öt százalékára számíthat. Az Insomar a választások előtt egy héttel (november 21—23-án) a Konzervatív Párttal (KP) együtt induló SZDP-nek 35 százalékos támogatottságot ad, az utóbbi években olykor 7—10 százalékkal vezető D-LP-nek pedig 32 százalékot.
Ezt megelőlegezte a Társadalmi Kutatások Irodája, amelynek november 17—21. között készült felmérése 32,3 százalékot mért a D-LP és 31,2 százalékot az SZDP mögött. Harmadik biztos befutóként mindkét intézet a Nemzeti Liberális Pártot jelöli meg, amely a szavazatok 21 százalékára számíthat. A két felmérés abban is megegyezik, hogy a következő parlamentben csak négy párt, illetve szövetség kap helyet, hiszen a bejutási küszöböt utolsóként átlépő negyedik politikai erőként egyaránt az RMDSZ-t nevezték meg öt, illetve 6,1 százalékkal. A Nagyrománia Párt jelenleg 3 százalékon áll.
Van pénz nyugdíjra
A nyugdíjasok jövőre megkapják a megemelt nyugdíjaikat, az ehhez szükséges pénzalapok benne vannak a költségvetésben, így nem áll fenn a fizetésképtelenség veszélye — jelentette be Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter tegnap Traian Băsescu államelnök hétfői nyilatkozatára válaszolva, miszerint a nyugdíjalapokból nem lehet fedezni az emeléseket.
Ingyenjegy egyetemistáknak
November 28. és december 1. között állami költségen utazhatnak haza a más városokban tanuló egyetemista fiatalok. Az egyszeri kedvezményt tegnapi ülésén hagyta jóvá a kormány, az ingyenjegyet gyorsvonatok másodosztályára lehet kiváltani a megfelelő igazolványok birtokában. Az intézkedés azért volt szükséges, mert az új választási törvény értelmében mindenki csak abban a körzetben szavazhat, ahová a személyije szól.
Erdélyt kiemelten kell támogatni
Az elmúlt négy évben Erdélyt kiemelten tudtuk támogatni. Maros megyébe azért tudtunk jelentős összegeket irányítani, mert ott voltunk a parlamentben és a kormányban — jelentette ki Borbély László, az RMDSZ marosvásárhelyi képviselőjelöltje a választókörzete tagságával folytatott találkozón. A fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter szerint indokolt az erdélyi települések infrastruktúrájának korszerűsítése, mert ezt a vidéket a kilencvenes években a kormányzatok mindenike elhanyagolta; a támogatás folytatásához szükség van a magyarság képviseletére a törvényhozásban. A találkozón Borbély a tömbházak hőszigetelésével kapcsolatos kérdésekre válaszolva a napokban jóváhagyott törvénymódosításokat ismertette, amelyek célja felgyorsítani és hatékonnyá tenni e programot. Prioritásként határozta meg a terelőutakat is. A Koronka és Nagyernye közötti út megépítése remélhetőleg hamarosan beindul, a Koronkától Nyárádtő felé haladó terelőút tervének elkészítésére pedig már az év kezdetén kiutalták a pénzt. A megye egyébként huszonegy sikeres pályázatot könyvelhet el a művelődési házak építésére és felújítására — közölte —, a Regionális Operatív Program keretében pedig Marosvásárhely önkormányzata 15 millió eurót hívhat le, ha rendelkezik integrált városfejlesztési tervekkel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.