Uray Péter rendezésében William Shakespeare Rómeó és Júliáját viszi színpadra a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínházi műhely.
A darab legfőbb kérdése, hogy miként uralkodik el az emberen a gyűlölet, és mekkora pusztítást végeznek az elszabadult indulatok — vallja a rendező. Értelmezésében két maffiózócsaládról szól a történet, amelyek eleve magukban hordozzák a bizalmatlanságot, a gyűlöletet, fegyverrel próbálnak érvényt szerezni akaratuknak. A két szerelmes teljesen kiszakad ebből a világból, ám hiába beszélik már első perctől ugyanazt a nyelvet, szerelmük mégis bukásra ítélt — értelmezi a történetet Uray. A történet nem követi szóról szóra az eredetit, egy-egy jelenet kimarad, hiszen kilencen szerepelnek a jóval több szereplőre írt előadásban. A díszletet és a jelmezt a kolozsvári színház munkatársa, Carmencita Brojboiu tervezte, modern tér- és jelmezvilágot teremtve, amelyben dominálnak a mai alvilág jellegzetességei, a vörös, fekete, hideg fémes színek.
A darabban az M Stúdió hét művészén kívül — Fehérvári Péter, Nagy Eszter, Bajkó László, Nagy Attila, Dávid Attila, Szekrényes László, Polgár Emília — két vendég is fellép: Júlia szerepét Magyarosi Imola, a Tamási Áron Színház színésznője játssza, Páriszét pedig a Háromszék Táncegyüttes korábbi táncosa, a jelenleg színművészeti hallgató Györgyjakab András.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.